A Google még 2018-ban jelentette be Digital Wellbeing (Digitális Jólét) nevű kezdeményezését, amin belül a kijelző előtt töltött idő lefaragását segítő fejlesztéseket tesz közzé androidos mobilokon. A cél ezzel, hogy az emberek jobban megérthessék a saját használati szokásaikat, el tudjanak szakadni akkor, amikor szükséges, és egészséges mértékben használják a technológiát úgy, hogy az nem megy a fontos élettani tevékenységek, így az alvás vagy pihenés rovására. Vagy hogy ne veszélyeztesse a testi épségüket.
A digitális jóléti eszközök sora hamarosan a „Heads Up” funkcióval bővül, ami arra próbálja figyelmeztetni a felhasználót, hogy ne pötyögjön a telefonján sétálás, közlekedés közben, és inkább nézzen fel. Ehhez természetesen engedélyt kell adni az appnak a helyadatokhoz és a fizikai aktivitás figyeléséhez, hogy a mobil érzékelje, mikor van éppen mozgásban a felhasználó. Ha esetleg lebukna a mobilozó, már jön is az emojival tűzdelt figyelmeztetés.
Az egyelőre béta fázisban lévő fejlesztést az XDA Developers szúrta ki a Digital Wellbeing appon belül, és még csak Pixel 4A telefonokon használható. Még nem tudni, hogy szélesebb körben mikor válik elérhetővé.
Digital Wellbeing add “Heads Up”, a feature that warns you to stop using your phone while you’re walking. @xdadevelopers @thetymonbay @XDA_Forum_Admin @thetymonbay pic.twitter.com/5pEEgwuTMp
— Jay Prakash Kamat (@jay__kamat) April 11, 2021