Tech

A magyarok többsége már a mobilján bankol

Getty Images
Getty Images

A Mastercard éves felmérése szerint a mobilbankot használók aránya először haladta meg az 50 százalékot a bankkártyával rendelkezők körében. Ugyan a hagyományos ügyintézésnek a pandémia is gátat szabott, de az adatok alapján a mobilbankolás népszerűsége évek óta dinamikusan nő.

Két éve még csak a megkérdezettek 13 százaléka használt ilyen alkalmazást, ez az arány 2020-ra már elérte az 56 százalékot. Korosztályos bontásban a fiatalok (18-34 évesek) a legaktívabbak, itt 65% a felhasználók aránya, de ez a legidősebb vizsgált korosztályban (50-64 évesek) is közelít az 50 százalékhoz.

A kutatásunk rámutatott, hogy 97 százalékos okostelefon penetráció mellett a többség banki ügyeit is ezeken az eszközökön szeretné intézni. Ma már néhány másodperc alatt ellenőrizhetjük egyenlegünket, küldhetünk azonnal pénzt, vagy indíthatunk utalást. Fontos, hogy a mobilunkban elérhető pénzügyi lehetőségeink egyre inkább bővüljenek, miközben használatuk folyamatosan egyszerűsödik. Ide tartoznak az olyan fejlesztések is, mint a számlaalapú bolti vagy webshopos fizetés, a nyílt bankolási megoldások, de az azonnali átutalás is. Az a szolgáltató könnyen versenyelőnybe kerülhet, aki először tesz elérhetővé ilyen innovatív funkciókat ügyfelei számára”

– mondta el a kutatás kapcsán Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A használt mobilbanki funkciók közül

  • legtöbben a banki átutalást említették (74%),
  • de sokan itt ellenőrzik az egyenlegüket (71%),
  • és nézik át korábbi tranzakcióikat (62%).

Ez utóbbi tekintetében több mint 10 százalékos a növekedés egy év alatt. Érdekesség, hogy a fiatalok a többi korosztályhoz képest valamivel ritkábban említették az átutalást a gyakran használt mobilbanki funkciók között, de szívesebben használják az ilyen applikációkat pénzküldésre (47%), mint a 35-49 évesek (40%), vagy az 50-64 évesek (34%).

A Mastercard arra is kíváncsi volt, hogy a mobilbanki applikációt nem használók milyen indokkal mondanak nemet a digitális bankolásra. A válaszolók 38% inkább az online, webes szolgáltatást használja, ez az arány a fiataloknál alacsonyabb (27%), de jóval átlag feletti a férfiak körében (45%). Érdekesség, hogy a mobilbanki appot nem használó fiatalok közül minden tizedik (12%) kipróbálta már ezt a lehetőséget, de nem szerette. A fentiek mellett a biztonság hiányát is minden ötödik felhasználó kétségbe vonta (19%).

A biztonság mellett a mobilbankolás felhasználói élményét is javíthatják a pénzügyi szolgáltatók, például, ha átláthatóbbá teszik a vásárlási tranzakciók utánkövetését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik