Tech

Ekkor jelentheti be az Apple az iOS 15-öt

Getty Images
Getty Images

Az Apple hivatalosan is bejelentette, mikorra ütemezi hagyományos, évente megrendezett fejlesztői konferenciáját. Az Apple WWDC június 7-én zajlik majd négy napon keresztül, és nem meglepő mód online lehet követni, a világjárvány miatt immáron második éve.

A cupertinóiak jó eséllyel a WWDC keretein belül leleplezik le az iOS 15 mobilszoftvert, és bár ugyan egyelőre nem nevezték meg a konkrét verziószámot, de sokat sejtetve elhintették, hogy az iOS, iPadOS, macOS, watchOS és tvOS jövőjéről lesz szó. Jellemzően júniusban szoktak hozzáférhetővé válni az operációs rendszer új verziójának első fejlesztői és nyílt bétái is.

Hardverek terén érthető mód kevés meglepetésre lehet számítani, hiszen főleg a szoftveres újdonságokról szól az esemény. De láttunk már korábban WWDC-n leleplezett iPadet és MacBookot is, szóval biztosat csak akkor tudunk majd, ha elérkezik a június.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik