Tech

Hangfelvételt küldött a NASA marsjárója

MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRA / MGA / Science Photo Library via AFP
MARK GARLICK / SCIENCE PHOTO LIBRA / MGA / Science Photo Library via AFP

Hangfelvételt küldött a Marson megtett rövid útjáról a Perseverance – írja az MTI. Vandi Verma, a NASA mérnöke szerint ez az első ilyen jellegű dokumentáció.

Mint mondta, a 16 perces felvételt egy nagyjából 27 méter hosszú út során rögzítette néhány napja az űreszköz mikrofonja.

„Rendkívül hangos, ahogy a kerekeivel a köveken halad” – nyilatkozta Verma. „Ha ilyen hangokat hallanék az autómban, félreállnék, és hívnám az autómentőket. De ha elgondolkozunk azon, mit hallunk, és azt hol vették fel, akkor minden világossá válik” – tette Dave Gruel, az űrhivatal munkatársa.

A Perseverance múlt héten először próbálta ki lézerét, majd elkezdett hangfelvételeket továbbítani a Földre. Ezek a NASA SoundCloud-oldalán érhetőek el.

Az egytonnás, hatkerekű jármű több mint 470 millió kilométer megtétele után február 18-án, egy veszélyes manőver során landolt a vörös bolygón, a 250 méter mély Jezero-kráterben. A mintegy 45 kilométer átmérőjű mélyedést legalább két évig fogja vizsgálni a rover. A robot a tervek alapján egy teljes marsi évig, azaz 687 földi napig dolgozik majd a Marson, ahol az egykori élet potenciális nyomait is kutatni fogja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik