Tech

Megküldte az első színes képeket az új marsjáró

Február 18-án, magyar idő szerint nagyjából este 10-kor sikeresen leszállt a Marsra felszínére a Perseverance („Állhatatosság”) nevű rover, ami tavaly júliusban indult el a vörös bolygó felé.

A szerkezet a 250 méter mély Jezero-kráterben szállt le, méghozzá egyedül, a földi irányítás segítsége nélkül. A kráterben 3,5 milliárd évvel ezelőtt még víz hullámzott. A rázós manőver nagyjából hét percig tartott. A folyamat rendkívül komplex és veszélyes, több korábbi misszió végét jelentette a hibás landolás. A sikeres Marsot érést követően a szerkezet képeket is küldött, kezdésnek fekete fehérket, de időközben megérkeztek az első színes fotók is.

AFP / NASA A leereszkedés utolsó pillanatainak egyikét is sikerült megörökíteni.
AFP / NASA Így fest a marsi táj színesben.
AFP / NASA A rover egyik kerekes, néhány érdekesebb marsi kőzet társaságában.

A rover a bolygó éghajlatát és geológiáját fogja tanulmányozni, emellett olyan mintákat is begyűjt majd, melyeket később elhozhatnak a Földre. Lehetséges, hogy a robot küldetése során olyan nyomokra fog bukkanni, amelyek igazolják: egykor jelen volt az élet a Marson. Az egytonnás, nagyjából terepjáró méretű robot egy teljes marsi évet – 687 földi napot – fog eltölteni a bolygón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik