Tech

A Xiaomi is gyorsan feketelistára került Trump elnökségének utolsó napjaiban

Getty Images
Getty Images

Frissítünk! A Xiaomi hivatalos állásfoglalása:

„A Xiaomi minden országban, ahol üzleti tevékenységet folytat törvényesen, a helyi jogszabályoknak megfelelően működik. A Vállalat polgári célú termékeket és szolgáltatásokat állít elő a lakosság számára. Megerősíti, hogy a kínai hadsereg nem tartozik a tulajdonosai közzé és nem is áll annak ellenőrzése alatt, valamint nem minősül a “Kínai Kommunista Hadsereg Vállalatának”, ahogy azt az NDAA (honvédelmi engedélyezési törvény) meghatározta. A Vállalat megteszi a szükséges intézkedéseket a Vállalat és részvényesei érdekeinek védelmében. A Vállalat mérlegeli a lehetséges következményeket és felméri azoknak a teljes cégcsoportra gyakorolt hatásait. Amint esedékessé válik, a Vállalat újabb nyilatkozatot fog tenni.”

Donald Trump leköszönő amerikai elnök utolsó napjai sem telnek tétlenül. Az Egyesült Államok kormánya kilenc kínai vállalatot, köztük a világ negyedik legnagyobb mobilgyártóját, a kínai Xiaomit is katonai feketelistára tette csütörtökön – írja belsős dokumentumokra hivatkozva a Reuters. Ha eszünkbe jutna, hogy ezt már hallottuk valahol: a katonai feketelista nem ugyanaz a kereskedelmi feketelista, amire az amerikai kereskedelmi minisztérium rárakta a Huaweit tavaly májusban, így más szankciókat is jelent.

A katonai feketelistára azok a cégek kerülnek, melyeknek közük van a kínai hadsereghez. Az USA-ban egy 1999-es törvény írja elő, hogy a védelmi minisztériumnak össze kell állítania a kínai hadsereg tulajdonában, vagy ellenőrzése alatt álló cégek listáját, eddig 35 ilyen vállalatot vettek fel ebbe a körbe.

A katonai feketelistára került vállalatokba nem fektethetnek be amerikai cégek. A gyakorlatban ez azt is jelenti majd, hogy az amerikai cégeknek november 11-ig el kell adniuk a Xiaomi részvényeiket, ami vélhetően a részvényárfolyam drasztikus esését eredményezi majd. A Financial Times szerint a feketelistán ott van még a CNOOC, az egyik fő kínai nemzeti olajvállalat is.

A washingtoni kínai nagykövetség és a Xiaomi egyelőre nem kommentálta a hírt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik