Tech

Több millió videót törölt a Pornhub a gyerekpornós vádak miatt

Getty Images
Getty Images

Pár napja a Mastercard és a Visa bejelentette, hogy megszakítja kapcsolatait a világ egyik leglátogatottabb pornóoldalának számító Pornhubbal, miután a New York Times arról írt, hogy sok videóban kiskorú lányok szerepelnek, a cég pedig nem tesz semmit a felvételek eltüntetéséért. Az oldal utána válaszként frissítette fel- és letöltési szabályzatát, csak regisztrált felhasználók tölthetnek fel tartalmakat, olyanok, akiknek a valós személyazonosságról a cég egy külső rendszeren keresztül meggyőződött. Letölteni pedig csak a fizetőkapu használatával lehet majd.

A Pornhub most újabb intézkedést jelentett be:

azokat az eddig feltöltött tartalmakat is eltávolítja kínálatából, amelyeket nem egy partnerük, vagy nem egy hitelesített felhasználó osztott meg.

Az üzemeltetők már támadásba is lendültek, az éjszaka folyamán több millió pornófilmet töröltek a Vice cikke szerint, és a következő időszakban is folyamatosan vizsgálják majd az elérhető videókat, amelyeket a frissített szabályzatra hivatkozva fognak elérhetetlenné tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik