Tech

Hazánkba is jön az autósoknak szánt Android Auto

Getty Images
Getty Images

A koronavírus-járvány következtében a közlekedés is átalakult, az emberek már többet közlekednek szobáról szobára, mint a város másik pontján lévő munkahelyükre. Ugyan az utak idén üresebbek, a Google nem tétlenkedik, és még több helyen elérhetővé teszi az Android Autót. Egész pontosan 36 további országba érkezik a szolgáltatás Európában és Ázsiában egyaránt, köztük Magyarországra is. Egyes helyeken már mától használható, de a teljes folyamat több hónapig is eltart majd, melynek végére érve a világ 70 országában lesz elérhető a megoldás.

Az Android Auto segítségével a mobilon futó alkalmazásokat lehet megjeleníteni az autó saját infotainment rendszerének kijelzőjén, tehát akár a Waze, a Spotify, a Google Naptár is könnyen kezelhetővé válik, nem kell ezen alkalmazások miatt a kicsi készüléken bogarászni. Emellett bármikor segítség kérhető a Google Asszisztenstől is.

Az Android Auto használatához az Android 10-es verziójú rendszert futtató okostelefont egyszerűen egy USB-s kábellel az autó fejegységéhez kell csatlakoztatni (amennyiben nem lenne, fejegység utólagosan is beépíthető a járműbe). A régebbi operációs rendszert futtató mobilokra pedig külön le kell tölteni az erre szolgáló Android Auto alkalmazást. Az Android 11-es készülékek már vezeték nélkül is kapcsolódhatnak az autóhoz.


Kapcsolódó
Az autósok örülhetnek majd a Google Térkép újdonságának
Autós üzemmódot kap a térképszolgáltatás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik