HIRDETÉS
Tech koronavírus

Kiberbűnözők támadják a koronavírus-vakcina szállítási láncát

Getty Images
Getty Images

Hackerek céloznak több olyan szervezetet is, amelyek a koronavírus-vakcinák biztonságos szállítását és tárolását biztosítják, lényegében a rendkívül kényes és kritikus hűtőláncot veszélyeztetik. Az IBM Security X-Force biztonsági csapata hívta fel rá a figyelmet, hogy a célzott támadások során a kiberbűnözők adathalász-levelekkel bombázzák az érintett szervezetek dolgozóit, több mint hat országban figyelték meg az aktivitásokat. Többek közt az Európai Bizottság adó- és vámügyi főigazgatósága, egy dél-koreai szoftvercég, gyógyszergyártóknak szolgáltató német webfejlesztőket, és vakcinák hűtőihez használt napelemek gyártóit is célba vették.

A csalólevelek a Haier Biomedical nevű kínai cég nevében érkeznek, ami a Cold Chain Equipment Optimisaton Platform (CCEOP) szervezethez kötődik, ezért hivatalosnak tűnhet. A CCEOP az a nemzetközi vakcinaszövetség, amit a Gavi hozott létre, partnerségben a WHO-val, a Uniceffel, és a Bill és Melinda Gates alapítvánnyal, célja, hogy a világ szegényebb területeire is segítsen majd eljuttatni a védőoltást. A hackerek a kártékony emailek segítségével szereztek hozzáférést belső rendszerekhez, így információkat tudtak szerezni a vakcinák szállítási infrastruktúrájáról, ami rendkívül értékes lehet a nemzetállamok számára.

Az elkövetők egyelőre ismeretlenek, a korábbi hasonló incidenseket eddig Kína, Oroszország, Irán, Észak-Korea kormányához kötötték a szakértők, és most is kormányzati szálakat sejtenek mögötte egyes jelek miatt, de egyértelmű bizonyítékot még nem találtak rá.

(Kiemelt kép: Getty Images)

Ajánlott videó

Kivel harcol Csányi Sándor?
A friss Ziccerben ezúttal a magyar futball mélyrétegekben megbújó tektonikus konfliktusait fejtettük fel. Megbeszéltük, mi a helyzet Varga Barna-ügyben, hogy hova kellene igazolnia Tóth Alexnek, hogy miért otrombán kétarcú a Fradi, de az sem maradt ki az adásból, vajon kinek üzent Csányi Sándor évzáró interjújában. Gaál Tamással, az NB1.hu újságírójával társalogtunk.
0 seconds of 1 hour, 9 minutes, 35 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
A Szoboszlai-sztori: „Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
1:01:05
00:00
1:09:35
1:09:35
 
Olvasói sztorik