Tech

450 kilométerre lévő célpontot pusztított el az orosz szuperfegyver

Ismét sikeres gyakorlatot hajtott végre az Admiral Gorskov fregattról felbocsátott Cirkon robotrepülőgép – írja az MTI az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a Fehér-tenger medencéjében végzett tesztelés során a hangsebesség több mint nyolcszorosával haladó „szárnyas rakéta” sikerrel semmisítette meg a 450 kilométeres távolságra, a Barents-tengeren lévő vízi célpontot. A gyakorlat idejére a gyakorlat által érintett területet lezárták a Barents-tengeren az orosz Északi Flotta hadihajói. A Cirkon előző teszteléseiről július 26-án és október 7-én július számoltak be az orosz fegyveres erők.

Vlagyimir Putyin elnök az orosz parlament két háza előtt 2019 februárjában elmondott beszédében kijelentette, hogy a Cirkon kilencszeres hangsebességgel haladva több mint ezer kilométeres hatókörben lesz alkalmas tengeri és szárazföldi célpontok megsemmisítésére. Decemberben közölte, hogy készül a hiperszonikus robotrepülőgép szárazföldi állomásoztatású változata is. Alekszandr Moiszejev, az Északi Flotta parancsnoka márciusban azt állította, hogy a tengeralattjárókat is alkalmassá teszik az indítására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik