Nemrég írtunk róla, hogy az IDC, a Canalys és a Counterpoint Research piackutató cégek közzétették harmadik negyedéves, globális okostelefon-piacról szóló jelentésüket. Ebből kiderül, hogy a második negyedéves zuhanás után kezd erőre kapni a mobilpiac, ami köszönhető annak, hogy a nyárra már több helyen is enyhültek a koronavírus-járvány miatti korlátozások, és megnőtt a vásárlási kedv is. A 2020-as harmadik negyedévben összesen 353,6 millió okostelefont vásároltak világszerte.
Érdekesen alakultak a kimondottan Közép- és Kelet-Európára vonatkozó adatok, melyeket tekintve a Xiaomi a második legnagyobb okostelefon-gyártóvá lépett elő a régióban. A vállalat éves szinten 80 százalékpontos növekedéssel 27 százalékos piaci részesedést szerzett a régióban, Európában pedig 91 százalékpontot bővülve 19 százalékos piaci részesedést ért el, amellyel ugyanebben az időszakban továbbra is őrzi az európai harmadik helyezést. Harmadik a helyre a Huawei került, míg a trónról letaszíthatatlan a dél-koreai Samsung.
(Kiemelt kép: Xiaomi Redmi Note 9 Pro. Fotó: Farkas Norbert / 24.hu)