1927-ben a pozsonyi születésű Lénárd Fülöp, azaz Philipp Eduard Anton von Lenard Nobel-díjas fizikus írt egy levelet, amelyben Albert Einstein eredményeire panaszkodott – írja a Live Science. Az iratot október 29-én egy Los Angeles-i aukción értékesítik.
Lénárd a nemzetiszocializmus aktív támogatója volt, és nem rejtette véka alá antiszemitizmusát.
Az 1927-es, a szintén Nobel-díjas Wilhelm Wiennek címzett német nyelvű levelében az Einstein-akció miatt kesergett – a kifejezés arra utal, hogy a legendás fizikust a Bajor Tudományos Akadémia tagjának választották. Lénárd szerint az eset a zsidó uralom bizonyítéka volt, Einstein pedig nem érdemelte ki a kinevezést. A magyar-osztrák tudós azon is elgondolkozott, hogy vajon miként ítélik majd meg a jövőben levelét, feltéve, hogy létezni fognak még nem zsidó emberek.
Lénárd 1862-ban született Pozsonyban, és bár magyar nevelést kapott, később német nemzetiségűnek vallotta magát. A kutató 1905-ben katódsugaras vizsgálatokra alapozott atommodelléért fizikai Nobel-díjat kapott, sokan rá tekintenek az első magyar származású Nobel-díjasként. A szakértők szerint nemcsak antiszemitizmusa, hanem szakmai irigysége is fűtötte Einsteinnel szembeni érzelmeit. Lénárd utóbb az árja fizika vezéregyéniségévé vált, tevékenysége azonban csak lezüllesztette a német fizikatudományt.