Tech

Kitiltották a TikTokot az amerikai kormányzati eszközökről

Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok kínai videómegosztó alkalmazás telepítését és használatát kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein – írja az MTI. A javaslat republikánus társszerzője, Josh Hawley a voksolás előtt a Twitteren azt írta: „a TikTok nagyobb nemzetbiztonsági kockázatot jelent, s ezért nincs helye kormányzati telefonkészülékeken”. Később kiadott közleményében a politikus bátorítónak nevezte a szenátorok egyetértését az ügyben, s leszögezte, hogy döntésével a szenátus „felelősségre vonhatónak tartja a Kínai Kommunista Pártot, s mindazokat a  vállalatokat, amelyek csak eleget akarnak tenni Kína ajánlatának”.

A képviselőház már júliusban megszavazta a tiltást, mely szerint a szövetségi alkalmazottak nem tölthetik le kormányzati informatikai eszközökre a TikTokot. A kongresszus mindkét házának szavazása után a törvényjavaslatot Donald Trump amerikai elnöknek kell aláírnia, hogy törvényerőre emelkedjék.

Az amerikai elnök továbbá betiltott mindenfajta ügyletet a TikTok videomegosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat közösségi platformot működtető Tencent kínai internetes óriással és mindkét cég leányvállalataival. Az amerikai polgárokra és vállalatokra vonatkozó tilalom az elnöki rendelet megjelenése után 45 nappal, vagyis szeptember 20-án lép életbe.

Hatalmas lehetőség a Microsoftnak a TikTok felvásárlása
Nagy eséllyel sikerül megegyezniük a kínaiakkal, de mi történhet utána?

A TikTok ellen, amely a Bytedance kínai cég leányvállalata, több kormányzati kifogás merült fel, és mind Donald Trump amerikai elnök, mind Mike Pompeo külügyminiszter nyíltan bírálta a céget. Álláspontjuk szerint ugyanis az alkalmazás révén a TikTokhoz amerikai állampolgárok adatai kerülnek, és egy 2017-ben Pekingben elfogadott törvény értelmében a kínai vállalatok kötelezhetőek arra, hogy együttműködjenek a kínai nemzetbiztonsági szervekkel.

A múlt héten Satya Nadella, a Microsoft amerikai informatikai óriáscég elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy tárgyalásokat folytat a Bytedance-szal a TikTok megvásárlásáról. Az ügyletet – némi habozás után – Trump elnök is támogatásáról biztosította, igaz, hozzátette, hogy az üzletkötés hasznából a pénzügyminisztériumnak, vagyis a kincstárnak is részesülnie kell.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik