Tech koronavírus

Az Apple-nek egyáltalán nem ártott a koronavírus

Az Apple nyilvánosságra hozta az előző negyedévre vonatkozó pénzügyi eredményeit, amiből tisztán kiolvasható, hogy a Tim Cook vezette cégnek egyáltalán nem ártott a koronavírus-járvány, sőt kifejezetten jól jöttek ki a sok más vállalatot érzékenyen érintő pandémiából. 2019-ben a második negyedévben 53,8 milliárd dollárról számolhattak be, idén viszont ezt jócskán sikerült túlszárnyalni április eleje és június vége között, hiszen az eredmény ezúttal 59,6 milliárd dollár. Mindez ráadásul a profitban is realizálódott, hiszen a tavalyi időszak 10 milliárd dollárja után idén 11,2 milliárd dollárról szól a jelentés.

Szénné kereste magát az Amazon a koronavírus-járvány alatt
Rekordprofit az internetes kereskedelmi cégnél.

A készülékeladások 46,5 milliárd dollárt generáltak (tavaly ez 42,3 milliárd volt), míg a szolgáltatásokból (App Store, Apple Music, iCloud stb.) 13,1 milliárd dollár folyt be, ami 1,7 milliárd dolláros növekedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. A telefoneladások önmagukban 26,4 milliárd dollár bevétel hoztak (500 milliós növekedés tavalyhoz képest), míg Mac számítógépek eladásából 7 milliárd dollár folyt be az Apple kasszájába: a növekedés itt 1,2 milliárd dollár 2019-hez képest.

Jól mentek az iPadek is, hiszen a tavalyi 5 milliárdos bevétel után az idei év hasonló időszakában 6,5 milliárd dollár bevételt termeltek a táblagépek. A viselhető eszközök (Apple Watch, AirPods stb.) iránt szintén nőtt a kereslet, hiszen ez a kategória6,4 milliárd dollárt bevételt hozott a tavalyi 5,5 milliárd után.

Kiemelt kép: Josh Edelson / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik