A The Last of Us Part II megjelenése után mindössze egy hónappal a Ghost of Tsushima nincs könnyű helyzetben, de a Sucker Punch munkáját nemcsak azért nem szabad kihagyni, mert egy ritkán látott világba repít, de azért sem, mert a csapat egy elképesztően tartalmas akciójátékot tett le az asztalra.
A helyszín a Japán fennhatóság alá tartozó Cusima szigetcsoport, méghozzá a 13. század végén, a valóságban is lezajlott első mongol invázió idején. Főhősünk Jin Sakai szamuráj, aki a játék elején a társaival és nagybátyjával együtt igyekszik elejét venni a hódításnak, de csúfos kudarcot vallanak: a tengerparti csata során hősünkön kívül minden szamurájt lemészárolnak, az ellenség pedig átveszi az uralmat a sziget felett. Jin ezt követően a busidó szabályait áthágva kénytelen szembeszállni a betolakodókkal, a végcél pedig az, hogy felszabadítsuk a három nagyobb területre tagolt Cusimát.
Ghost of Tsushima
A Ghost of Tsushima műfaját tekintve egy külső nézetes, nyílt világú akció akciójáték, amiben központi szerepet kap a kardokkal vívott közelharc, de emellett lehetőség van távolsági fegyverek és egyéb trükkök használatára és lopkodásra is. Hatalmas újdonságokat a játékmenet nem tartogat, lényegében egy középkori japán köntösbe (pardon, kimonóba) öltöztetett Assassin’s Creed és Far Cry ötvözetet kapunk, amiben főküldetések mentén szabadíthatjuk fel otthonunkat, továbbá egészen megdöbbentő mennyiségű mellékszál felgöngyölítésére és egyéb feladat megoldására van lehetőség.
Ami személy szerint nagyon tetszett a játékban, hogy az opcionális feladatok jelentős része nemcsak időhúzás jellegű felesleges keresgélés és kaszabolás, hanem rendre olyan tennivalók, ami a hírnevünk (az itteni tapasztalat) növekedése mellett hasznos felszerelésekkel, passzív vagy aktív képességekkel gazdagítják a karakterünket. Csak a példa kedvéért: a rövid íjunkat a kihagyhatatlan főküldetések során szerezzük meg, ellenben a jóval erősebb hosszú íj csak akkor lehet a miénk, ha megtaláljuk és végrehajtjuk a hozzá kapcsolódó, kékkel jelölt, klasszikus párbajban végződő missziót.
Más küldetések során pedig másképp el nem sajátítható speciális mozdulatokat tanulhatunk, különleges páncélokra vagy más felszerelésre tehetünk szert, és még az oltárok és szent helyek felkutatása is olyan eredménnyel jár, ami konkrét pluszt hoz a karakterünk számára – nem csupán egy PlayStation 4-es trófeát, amit általában akkor kapunk, ha minden egyes létező helyszínt meglátogatunk a játékban.
Hősünk története eredetinek ugyan szintén nem mondható, de ettől függetlenül azért várnak ránk érdekes fordulatok, kellően karakteres szereplők, és a győzelem érdekében megszegett szabályok témakörének feszegetése is egyedi ízt kölcsönöz a játék cselekményének. Csakúgy, mint a mellékes sztorik, amik élettel töltik meg Cusima világát, legyen szó akár az invázió miatti személyes tragédiákról, haikuk farigcsálásáról, vagy a japán kultúrában gyökerező helyi legendákról.
A fő küldetéstől elszakító kisebb történetekre ugyanakkor szükség is van, lévén a sztori hiába tartogat a képességeinket érintő újdonságokat, a mongolok elleni folyamatos agresszió egy ponton túl azért elég monotonná tud válni. Ilyenkor jön jól, mikor egy különleges támadás megtanulása érdekében a gyönyörű vidéket járva kutatunk a feladat megoldásához szükséges nyomok után.
Bár a szabadon bejárható világ miatt nem kapunk olyan részletesen kidolgozott helyszíneket, mint a The Last of Us Part II esetében, de a hegyvidékek, színes virágokkal teli mezők, rejtett tisztások, zuhatagok és sárga színben játszó erdők így is csodálatosan festenek, váltakozó napszakokkal és időjárási viszonyokkal megspékelve. Ember legyen a talpán, aki képes megállni, hogy ne készítsen megannyi lenyűgöző felvételt a könnyen elérhető és rengeteg opciót kínáló fotómód segítségével.
A látvány sokszor tényleg egészen filmszerű, néha még akkor is, mikor csak a lovunkkal vágtatunk, ráadásul a fejlesztők még egy különlegességgel is készültek a filmrajongók számára. Külön bekapcsolható a Kuroszava-mód, ami a legendás rendező munkáit idézi meg azzal, hogy a filmjeihez passzoló fekete-fehér árnyalatúvá változtatja az egész programot. Ilyenkor még a szél is jelentősebb szerepet kap, pedig már alapból is fontos tényező, hiszen iránymutató szimbólumok helyett ezúttal fehér fuvallatok jelzik a játékos számára, hogy merre kell haladni a következő küldetés teljesítéséhez.
Szamurájszimulátor
A Ghost of Tsushima nagy erénye továbbá, hogy lehetőségek egész tárháza várja a leendő szamurájokat. A pusztán katanával folytatott harc sokszor elkerülhetetlen, de ettől függetlenül rengeteg lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy a játékstílusunknak megfelelő főhőst farigcsáljunk magunknak.
Rá lehet menni a klasszikus közelharcra, de lesből támadó, folyton eltűnő módit is választhatunk, távolról is dolgozhatunk az íjaink segítségével, mindezt persze kombinálhatjuk is, idővel pedig bevethetünk különböző bombákat, pengéket, csalit és eltérő munícióval felvértezett fúvócsövet is.
Amennyiben hagyományos harcra kerül a sor, úgy villámgyorsan váltogathatunk a különböző stílusok között, amik eltérő ellenfelekkel (kardos, pajzsos, lándzsás, behemót) szemben hatásosak, ráadásul mindegyikhez jár olyan fejlesztés, ami erősebb támadásokat tesz lehetővé, esetleg segít abban, hogy mi blokkoljunk hatalmasat sebző csapásokat. Utóbbiakból mi sem szenvedünk hiányt, de ezek csak megfelelő számú akaraterő pont elhasználásával hívhatók elő, és azzal is tisztában kell lenni, hogy szintén ezekből a pontokból tölthető vissza az életünk, szóval érdemes csínján bánni velük.
A Ghost of Tsushima fejlődési rendszere kellően összetett: a küldetések során szerzett nyersanyagokból a megfelelő szakembereknél erősíthető és testre szabható a felszerelésünk, a megszerzett tapasztalati pontokból pedig szép sorban fejleszthetők a különböző képességek, a kardforgatástól kezdve a lopakodáson át a speciális eszközeink használatáig. Többek között tanulhatunk olyan mozdulatot is, amivel Jedi módjára tudjuk kivédeni a felénk száguldó nyílvesszőket.
A rendszerrel csupán annyi problémám volt, hogy az alapokat nem feltétlenül magyarázza el a játék. A bevezető után az egyik fő küldetés rögtön a kezdő terület egyik végéből a másikba terelt, ahol olyan ellenfelekbe botlottam, akiket a megfelelő harcstílus hiányában képtelen voltam legyőzni.
Először azt hittem, hogy én vagyok kegyetlenül béna, de kudarcokat követően a megfelelő menüket átböngészve szép lassan leesett, hogy az említett küldetést figyelmen kívül hagyva érdemes visszatérni a kiindulópontra, és ott elmerülni a kisebb feladatokban, hogy összeszedjek annyi tapasztalatot, ami a későbbiekben nélkülözhetetlen fortélyok elsajátításához szükséges. Amint ezt megvolt, a harc közbeni frusztráció azonnal eltűnt, és menthetetlenül beszippantott a Ghost of Tsushima világa.
Még annak ellenére is, hogy a játék elején nagyon furcsa volt a legtöbb hasonszőrű programban megtalálható tárgykészítés teljes hiánya. Nyílvesszőket és bombákat nem tudunk gyártani, azokat szerezni kell, így egy-egy nagyobb helyőrség vagy tábor kipucolása előtt érdemes a barátságos településeket bejárva feltankolni. Illetve az igazán merészek csinálhatják azt is, hogy az ellenség táborába beszivárogva az ottani készleteket csapolják meg.
Méltó búcsú
A Ghost of Tsushima nem egy forradalmi játék, inkább nevezném tisztességes iparosmunkának, ami jól ismert elemekből épített egy teljesen jól működő egészet. Az egyedi ízt a korszak és a helyszín adja, a tényleg csodálatos látvány sokat dob az egészen, és érdemes kiemelni azt is, hogy a több tucat órára rúgó teszt során egyetlen említésre méltó hibával sem találkoztam.
de az érdeklődésemet azért képes volt fenntartani, a játékmenet és a sztori pedig úgy lett kialakítva, hogy még akkor is bőven várnak ránk a képességeinket érintő újdonságok, ha amúgy már a játék elején rengeteg időt töltünk a minél több harci lehetőség megnyitásával a karakterünk számára.
Amin lehetett volna még dolgozni, az a mongolok mesterséges intelligenciája, ami kissé butácskára sikerült, könnyen kijátszható, ráadásul az ellenfelek fel vannak vértezve egy olyan furcsa tulajdonsággal, hogy ha elég ideig hátrálunk, akkor visszafutnak az eredeti pozíciójukba. Ez többek közt lehetőséget ad arra, hogy szamurájhoz abszolút nem méltó módon szépen lenyilazzuk őket. Ez persze inkább mókás, mintsem bosszantó, és kihívás azért ettől függetlenül is akad a programban.
A Sucker Punch alkotása nem lesz instant klasszikus, nem övezi majd olyan visszhang, mint a The Last of Us második részét, de ettől függetlenül olyan nyílt világú játék, ami hosszú napokra, akár hetekre képes lekötni az embert. Ha valaki rajong ezért a műfajért, annak kihagyhatatlan darab, és összességében tényleg egy olyan program, ami méltón búcsúztatja el a PlayStation 4 konzolt, mielőtt áttérnénk az újabb, és vélhetőleg még jobb élményeket tartogató PlayStation 5-re.
