Tech

Megoldhatták a többéves csillagászati rejtélyt

A Földtől messze, a Neptunusz pályáján túl fekszik a Kuiper-öv, melyben különös, jeges objektumok keringenek. Egyes helyi égitestek egészen egyedi pályát írnak le, ami alapján néhány kutató pár éve felvetette: egy nagy tömegű, ismeretlen bolygó gravitációja befolyásolhatja mozgásukat. Ez a feltételezett kilencedik bolygó elmélete, amely az utóbbi időkben az űrkutatás egyik legizgalmasabb témájává vált.

A szakértők azóta próbálnak újabb bizonyítékokat találni a Naprendszer feltételezett kilencedik bolygójának létezésére, egy friss tanulmányban ugyanakkor a szerzők egyéb hipotézissel álltak elő, hogy megmagyarázzák az objektumok furcsa pályáját – írja az IFLScience.

Rejtőzhet ismeretlen bolygó a Naprendszerben?
Az utóbbi években új erőre kapott az elmélet, mely szerint egy eddig azonosítatlan bolygó van rendszerünkben.

Alexander Zderic, a Boulderi Coloradói Egyetem munkatársa és kollégái úgy vélik, az érintett égitestek saját pályájukat zavarják meg. A szakértők szerint több száz millió éves történetük alatt az objektumok gravitációi egyedi interakciókat alakítottak ki, és rengeteg kisebb, egyelőre azonosítatlan égitest lehet még a régióban.

Bár az interakciók egyenként gyengék lehetnek, ha sok kis objektumról beszélünk, már jelentős kölcsönhatások alakulhatnak ki.

A csapat számítógépes szimulációk révén jutott arra a megállapításra, hogy nincs szükség kilencedik bolygóra a Kuiper-övben tapasztalt jelenség megmagyarázására.

Egyelőre rendkívül nehéz a távoli régió közvetlen vizsgálata, a szakértők azonban bíznak benne, hogy idővel olyan műszereket hozhatnak létre, mellyel megoldhatják a rejtélyt.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik