A LEGO még március elején tudatta a nagyvilággal, hogy a japán Nintendóval közösen új termékvonalat dobnak piacra, méghozzá LEGO Super Mario néven. A bejelentéskor kissé ködös koncepcióról később Jonathan Bennink dizájnmenedzser mesélt nekem, és ekkor vált világossá, hogy a két cég a klasszikus Super Mario-játékokat és a pályaépítő Super Mario Maker programokat ültette át LEGO formába.
Kiderült továbbá, hogy érkezik egy kezdőkészlet, ami tartalmazza az említett figurát, illetve egy kisebb pálya építéséhez szükséges elemeket, és e mellé jönnek még úgynevezett kiegészítők, amikkel egyre nagyobb, egyre változatosabb és egyre több ellenfelet tartalmazó szakaszok építhetők.
A dán játékgyártó kezdetben mindössze három készletről rántotta le a leplet, de augusztusban összesen 12 szett kerül forgalomba, továbbá beszerezhető lesz négy extra képességeket biztosító ruha, illetve egy olyan gyűjthető zsákbamacska-sorozat, amiben a Super Mario-univerzum tíz különböző ellenfele kap helyet. Ebből a felhozatalból kaptam meg a kezdőkészlet prototípusát, három kiegészítőt, egy power up kosztümöt és egy zsákbamacskát, méghozzá azzal a céllal, hogy a pakkot összeépítve megértsem a játék működését, majd megmérkőzzek más (hazai és külföldi) újságírókkal.
Super Mario-élmény a valóságban
A dobozokat kibontva először a figurát kell pár elemből összepattintani, és két elemmel életre kelteni. Mariónak nemcsak a formája és a mérete más, mint egy minifigurának, de a talpán található egy szenzor is, ami felismeri a színeket és a különböző mintákat – a sárga elemeket például homoknak veszi, a pirosat pedig lávának, és mindkettőre másképp reagál. E mellé tartalmaz giroszkópot és gyorsulásmérőt, így érzékeli a mozdulatainkat, a hangszóróján keresztül beszél hozzánk, a szemet adó kijelzők érzelmeket sugároznak, a mellkasi képernyője pedig különböző információkat közvetít számunkra.
Az alapcsomag nemcsak a figura miatt nélkülözhetetlen, de azért is, mert ezen belül kapjuk meg azokat a speciális elemeket, amik a pálya elejét és végét adják. Ezeken az alkatrészeken egyedi mintázatú matricák kaptak helyet, és a szenzor ezeket beolvasva tudja, hogy elkezdtük, illetve befejeztük a játékot.
Ez fontos, hiszen a pályán ugyanaz a feladat, mint az eredeti videójátékokban: Marióval a startot jelentő pontból el kell jutni a célba, és közben a lehető legtöbb érmét be kell gyűjteni. Utóbbi elérhető az ellenfelekre ugrálva, az általunk lefektetett utak bejárásával és a platformok mozgatásával, a kérdőjel alakú kockához érve pedig különböző extrák gyűjthetők – ezeket az akciókat újabb matricák és a mozgás érzékelésével dolgozza fel a figura. A pályát ráadásul időre, alapból 60 másodperc alatt kell teljesíteni, de akad szett, amiben van olyan elem, amit elérve extra időt nyerhetünk magunknak.
A játékmenet leírva túlságosan egyszerűnek tűnhet, élőben viszont egész más a helyzet, több okból is. A videójátékok részleteit és báját visszaadó készletek megépítése eleve jó móka, de ennél is fontosabb, hogy több készlet esetén már gondolkodást és több próbálkozást igényel, hogy olyan pályával álljunk elő, aminek nem lehetetlen a teljesítése. A hozzám került négy szett összeépítve például már 90 másodpercbe sem fért bele, és ezt realizálva jött a kreatív folyamat, hogy mely részleteket felhasználva lehet ötletes, de időben megoldható szakaszokat építeni. A tervezés és az építés még 38 éves fejjel is rendkívül szórakoztató volt, gyerekként pedig az élményfaktor nyilván hatványozódik.
És akkor arról még nem is beszéltem, hogy térben sincs egyetlen négyzetméterre korlátozva a játék. Az alapcsomagban például helyet kapott egy matricával ellátott felhő platform, amire Mariót ráállítva repülni lehet: ennek hála a pálya egyik része lehet a gyerekszoba vagy a nappali másik sarkában, ráadásul a funkció használata extra érméket eredményez. Egyszerre adott a sikerélmény, illetve a motiváció arra, hogy a gyerkőcök a lehető legkreatívabban éljenek a rendelkezésükre álló lehetőségekkel.
Hasonlóan ötletes a videójátékokból szintén ismerős Cat Mario kosztüm: a figurát „átöltöztetve” Mario sétálni tud a függőleges felületeken, ami ismét egyedi megközelítést tesz lehetővé. A pálya egyes részei például két külön szekrényre kerülhetnek, hogy a köztük lévő utat a falon lépkedve kelljen megtenni.
A gyermeki fantáziának hála az elsőre egyszerűnek tetsző készletekből rendkívül kreatív szakaszok készülhetnek, amiknek a teljesítése nem feltétlenül fáklyásmenet. Kívülről annak tűnhet, de az időkorlát szorítása alatt, a lehető legtöbb érme reményében igenis kihívás a pálya befejezése, főleg, ha bevetjük az olyan speciális részeket, mint A Piranha növény erőcsúszdája kiegészítő libikókáját.
Mariót egy matricával felvértezett csillébe kell helyezni, majd úgy egyensúlyozni, hogy a kis kocsi mozogjon, de ne érjen a két végében található kártékony növényekhez. A giroszkóp érzékeli a billegést, és ha ügyesek vagyunk, akkor elkezd nőni az érmék szorzója, viszont ha a csille hozzákoccan a szélekhez, akkor visszaugrik egyre. Érméket mindenképpen kapunk, de az ügyességünkön múlik, hogy mennyit. És itt jön egy újabb tényező, miért olyan szórakoztató a LEGO Super Mario: lehet versenyezni, hogy adott szakaszon kinek sikerül a legtöbb érmét begyűjtenie.
A verseny íze
És ezt nem csak úgy mondom, hiszen a LEGO nem pusztán elküldte az említett szetteket, hogy kipróbáljam azokat, de rendeztek egy online eseményt, aminek keretében hat másik (3 magyar, 2 lengyel és 1 cseh) újságíróval kellett megmérkőznöm. A kamerák elé már eleve felkészülve, a saját építményünkkel kellett érkezni, és az alkotásainkat a termékvonalért felelős Jonathan Bennink véleményezte. Ezt követően mindenkinek a saját pályáján kellett a lehető legtöbb érmét összegyűjteni, majd következett a libikókás kihívás, ahol hatvan másodperc állt a rendelkezésünkre, hogy minél magasabbra szökjön a számláló.
– hivatalosan ugyan dolgoztunk, de az esemény alatt egy kis időre ismét gyerekek lehettünk, csak a játékra kellett koncentrálni, aztán izgulhattunk, hogy kinek sikerült a lehető legtöbb pontot összegyűjtenie. Büszkén jelentem, hogy a végső összesítésnél sikerült a dobogó tetejére állnom, és bár a globális versenyben egy nappal később túlszárnyalták a teljesítményemet, ezt egy cseppet sem bánom, mert a regionális összecsapás így is az újságírói karrierem egyik legjobb élménye volt.
És ezt bárki átélheti otthon is, testvérek és barátok mérkőzhetnek meg, de akár közös szülő/gyerek program is lehet a verseny, hogy a frissen épített szakaszt ki képes a legjobb eredménnyel zárni. Kicsit olyan ez, mint amikor gyerekként a Commodore 64 előtt a joystickot nyúzva versengtünk, hogy kinek lesz a legjobb eredménye az olimpiát imitáló Summer Games egyes számaiban, azzal a komoly különbséggel, hogy itt a magunk építette kihívásokat kell teljesíteni.
A LEGO Super Mario elsőre furcsának tűnt, játszva viszont előjöttek a rejtett értékei, és az online kihívásokat megszakító beszélgetésekből érdekes részletek is kiderültek. A Nintendóval közösen dolgozó szakemberek például négy hetet töltöttek csak azzal, hogy tökéletesítsék Mario ugrását – a figura ugyanis érzékeli milyen magasra emeljük –, és kiderült az is, hogy miért matricák kerültek a csomagokba festett elemek helyett: Bennink magyarázata szerint ez volt a legstrapabíróbb megoldás.
Ne feledjük, a játék része, hogy a figurát rendszeresen az elemekhez üssük, és az intenzív használatnak a festés nem állt volna ellen kellő ideig. A LEGO-nál ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy a gyerekek és a felnőttek sem szeretik a ragasztgatást, így a cég életében először úgy gyártják a készleteket, hogy egy gép már előre felteszi a matricákat a megfelelő alkatrészekre.
Nem olcsó mulatság
Az egyetlen bökkenő a szisztémával kapcsolatban, hogy a LEGO Super Mario nem egy olcsó játék – ami abból is következik, hogy licenszelt témáról lévén szó, az árat megdobja a Nintendónak járó jogdíj is.
A kezdő készlet jelenleg 19 ezer forintért rendelhető elő, és bár játszani már ezzel is simán lehet, de a starter pack leginkább csak ismerkedésre, a funkciók egy részének elsajátítására alkalmas, az általam tapasztalt jóval összetettebb élményhez azért szükséges még legalább 2–3 kiegészítő, ami már könnyen 30 ezer felé kanyarítja az árcédulát – és akkor még nem is áldoztunk az olyan extrákra, mint a külön megvásárolható kosztümök vagy a zsákbamacskás ellenfelek.
Az alapcsomag hiába bővíthető a már meglévő LEGO-gyűjteményünk alkatrészeivel (főleg a szenzor által érzékelt piros, sárga, kék és zöld elemekkel), amennyiben a játékmenet elnyeri a gyerkőcök tetszését, úgy biztos megindul a győzködés az újabb és újabb kiegészítők beszerzéséért. Éppen ezért ha valaki augusztusban szemet vet a LEGO Super Mario kezdő szettjére, annak bizony számolnia kell azzal, hogy ez még csak a kezdet lesz, amit előbb-utóbb újabb készletek követnek.
Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu
