Tech esport

Visszavonul a profi videojátékos, mert karrierje megviselte az egészségét

Korábban a témában:

Kína legismertebb esportolója, Jian Zihao 23 évesen visszavonul a profi videojátékozástól. A League of Legends című MOBA-játékot űző sportoló karrierje 2012-ben indult Uzi néven. Döntését a kínai Weibo közösségi oldalon jelentette be, ahol több mint ötmillióan követik, számolt be róla a BBC. A játékstílusa miatt Mad Dogként is ismert Zihao közölte, hogy nyugdíjba vonul, miután megviselte szervezetét a több éven át tartó éjszakázás, a zsíros étrend és a rengeteg stressz, aminek eredményeként kettes típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak nála. Hozzátette, hogy próbálkozott más munkarenddel, testmozgással és gyógyszerekkel is, de a helyzet nem javult.

A mentális állapotom nem olyan jó, mint volt. Az orvosom azt mondta, ha így folytatom, súlyos szövődmények alakulhatnak ki. Köszönöm a rajongóimnak a támogatást” – írta bejelentésében.

Rajongói jó pihenést kívántak neki, és köztük többen is megírták, hogy legendaként gondolnak rá.

A profi játékos döntése aggodalmat vet fel azzal kapcsolatban, mennyire tartható fenn hosszabb távon az esportolók életstílusa. Hozzá kell tenni, hogy Kína a világ második legnagyobb videojátékos piaca, a kormány számára pedig nehéz az egyensúly megteremtése az üzleti érdekek és a gyerekek egészsége közt. A kormány korlátozást is bevezetett korábban, miszerint este tíz és reggel nyolc közt nem játszhatnak a 18 év alattiak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.