Tech koronavírus

Szoftverrel fogják figyelni, viselnek-e maszkot a francia utasok

Franciaország új, mesterséges intelligenciával dolgozó eszközöket épít be a párizsi metrórendszeren telepített biztonsági kamerákba. A DatakaLab által fejlesztett szoftver azt fogja figyelni, hogy a közlekedők viselnek-e arcmaszkot a járműveken. A háromhónapos teszt első körben a a Chatelet-Les Halles állomáson zajlik majd. A program célja nem az, hogy azonosítsák és büntessék az el nem takart arcú személyeket, hanem hogy anonim adatokat gyűjtsenek statisztikai számításokhoz, amelyeknek birtokában a kormány később könnyebben készülhet fel az esetleges hullámokra – emelték ki a fejlesztők. A DatakaLab tájékoztatása szerint a szoftver megfelelően védi a privátszférát és eleget tesz a GDPR-ban foglaltaknak.

Franciaországban kötelező a maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, aki ennek nem tesz eleget, pénzbírságot kaphat. Az országban jövő héttől kezdődik a majd két hónapja tartó korlátozások lazítása: kinyitnak például a középiskolák, és június elejére tervezik a kávézók és éttermek újranyitását. Tesztelés, kontaktkutatás és a fertőzöttek azonnali izolációja a kulcspontok a francia stratégiában, amely az ország mielőbbi újraindítását szolgálná. Ugyanakkor Franciaország ma jelentette be azt is, hogy június 15-éig biztos lezárva maradnak a határai.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.