Tech koronavírus

Hiába a figyelmeztetések, több millióan kezdték el használni ezt az appot

A világjárvány idején előtérbe kerültek a videókonferencia-hívásokat lehetővé tevő szolgáltatások, különösen a Zoomot kezdték el használni rengetegen, akár munkához, vagy oktatáshoz. Hazánkban a koronavírus miatti iskolabezárások után több tanár is ezt a platformot preferálja a konferenciahívásokhoz. A platform népszerűsége számokban is nagyon látványosat nőtt, a fejlesztők szerint 50 százalékkal nőtt a felhasználói táboruk az elmúlt három hétben.

Eric Yuan alapító szerint április 21-én már 300 millió felhasználót sikerült elérni, míg április elsején még 200 millióan használták a Zoomot. Mindezt annak ellenére, hogy az utóbbi időben a biztonsági szakértők számos aggodalmat megfogalmaztak a szolgáltatással kapcsolatban. Biztonsági szakértők korábban azt fedték fel, hogy a közvetítő-alkalmazás sérülékenységét kihasználva Windows-jelszavak lophatók el. Az adatvédelmi aggályok miatt egyébként Elon Musk cégénél, a Space-X-nél is tiltottá vált a Zoom használata.

New Yorkban legutóbb a hatóságok tiltották meg a tanárok és iskolák számára, hogy a Zoomot használják távoktatásra. A hirtelen jött népszerűség miatt egyre jellemzőbb az úgynevezett „zoombombing” tevékenység is a videókonferencia alkalmazásban, ami azt takarja, hogy a kiberbűnöző hívatlanul csatlakozik egy videókonferenciához és megzavarja azt oda nem illő tartalmakkal. A jelenségről még az FBI is adott ki figyelmeztetést. Ennek hatására a fejlesztők is közölték nemrég, hogy pár hétig csak azon fognak dolgozni, hogy erősítsenek a Zoom biztonságán.

Amennyiben mégis használnánk a Zoomot, érdemes résen lenni, mivel már kiberbűnözők is meglátták a potenciált a távmunkában:

egyre több hamis, Zoomra hasonlító megtévesztő domaint regisztrálnak és egyre gyakrabban jelenik meg káros kód is a platformmal összefüggésben.

A Zoom fő vonzereje, hogy rendkívül egyszerű a használata, ami esetenként épp a biztonság hátrányára válhat. Például alapértelmezettként a platformon nem kötelező jelszót megadni a meetingekhez, ami sérülékennyé teheti a kéretlen hozzáférésekkel szemben. Szerencsére egy erős jelszó beállítása sem nehéz feladat, amire ráadásul több lehetőségünk is van. Jelszóval védhetünk egy-egy meetinget, de beállíthatunk külön a felhasználókhoz, csoportokhoz tartozó jelszavakat, vagy fiók szinten az összes meetinghez. A maximális biztonsághoz bármelyik szinten is kezeljük a jelszavakat, javasolt az új meetingek, instant meetingek, személyes meetingek (PMI) és a telefonon becsatlakozók számára előírni a jelszó használatát – ajánlotta korábban a Nemzeti Kibervédelmi Intézet.

Legyen óvatos, ha ezeket az appokat használná!
A Zoom, a Webex és a Slack nevével is visszaélnek bűnözők, figyeljünk rá, honnan töltjük le őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik