Tech

Titokzatos elemi részecskét keresnek a németek

Eddig képtelenek voltunk megfigyelni az úgynevezett Z’-bozont, ami egy szubatomi részecske, és segíthet megmagyarázni, miért van az univerzumban ugyanannyi anyag, antianyag és sötét anyag – írja a Futurism. Egy 12 fős német kutatócsoport most a japán SuperKEKB részecskegyorsítóban dolgozik azon, hogy sikerüljön a bozon nyomára bukkanni. A Max Planck Társaság közleménye alapján egyelőre nem sikerült felfedezni, de egyre nagyobb az esély, ahogy folytatják a kutatásokat.

A Belle II névre keresztelt kísérlet során elektronokat és pozitronokat ütköztetnek egymással, a pozitron az elektron antirészecskéje. A szakértők úgy gondolják, hogy így a legegyszerűbb Z’-bozonokat generálni.

A Nagy Hadronütköztető a CERN-ben. Kép: Getty Images

A Belle II első éves eredményeit a Physical Review Letters tudományos folyóiratban tették közzé. A tanulmányban beszámolnak arról, hogy ugyan a bozon még nincs meg, de már sokkal jobban értik, hogyan viselkedhet, és milyen tulajdonságai lehetnek, így valószínűleg a közeljövőben már rábukkannak majd.

A kutatók most azzal kísérleteznek, hogy növelni kezdték az ütközések mennyiségét, ezzel egyenes arányban nagyobb az esélye annak is, hogy mérni tudják a Z’-bozont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik