Tech

Nem sajnálja a pénzt a koronavírus elleni küzdelemben Bill Gates alapítványa

Korábban a témában:

A Bill & Melinda Gates Alapítvány, a Wellcome és a Mastercard 125 millió dollárral (35 356 691 783 forint) támogatja a koronavírus járvánnyal szembeni küzdelmet. A támogatás összegéből kialakított program a vírus elleni gyógyszerek fejlesztését, gyártását és terjesztését segíti majd. Az együttműködők számára az is fontos,

hogy a kifejlesztett gyógyszereket a gazdaságilag hátrányos helyzetűek számára is elérhetővé tegyék. 

A Gates Alapítvány és a Wellcome 50-50 millió dollár hozzájárulást nyújtanak, a MastercardImpact Alap pedig akár 25 millió dollárral is segítené a program sikerét. A Gates Alapítvány mostani felajánlása része a múlt hónapban bejelentett 100 milliós keretösszegnek, amellyel a vírus elleni küzdelmet segítik.

Munkája során a COVID-19 TherapeuticsAccelerator program az Egészségügyi Világszervezettel (WHO), a kormányzati és a magánszektor támogatóival, nemzetközi szervezetekkel, szabályozó és politikai döntéshozó intézményekkel is együttműködik majd. A program a gyógyszerfejlesztés teljes spektrumát lefedi a kezdeti kísérleti stádiumtól egészen a gyártásig. A program támogatói szerint a feladatok és források hatékony megosztásával és a beruházások összehangolásával felgyorsítható a vírussal szembeni küzdelem.

Bill Gates pár napja közölte, hogy 45 év után kilép a Microsoft igazgatótanácsából. Döntését azzal indokolta, hogy szeretné, hogy több ideje legyen a humanitárius tevékenységeire. A 65 éves szakember a világ második leggazdagabb embere, több mint 103 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, melynek jelentős részével támogat fontos társadalmi és tudományos célokat feleségével közös alapítványa, a Bill & Melinda Gates Alapítvány keretein belül.

(Kiemelt kép: AFP)

45 év után lemond Bill Gates, hogy többet jótékonykodhasson
Alapítványa a koronavírus elleni küzdelemből is kiveszi a részét.

Ajánlott videó mutasd mind

Kapufát lőtt az MSZP a balatoni népszavazási kezdeményezésével

Idén egyetlen szabadstrand sem szűnt meg, az MSZP mégis most kezdett bele a megvédésükbe, ráadásul a szocialisták a balatoni önkormányzatokat is magukra haragították. A tópart azonban valóban kiszolgáltatott a befektetői elképzeléseknek, és ezt ezen a nyáron az ellenzék is észrevette.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.