Tech koronavírus

Koronavírus: a Magyar Nemzeti Bank is csalókra figyelmeztet

Nemzetközi információk alapján az elmúlt időszakban több olyan külföldi eset fordult elő, amikor ismeretlen kiberbűnözők a koronavírusra hivatkozva próbáltak bankkártya- vagy bankszámla-adatokat, illetve az ahhoz tartozó különböző azonosítókat megszerezni. Célszerű azonnal törölni a bizalmas banki azonosítókat kérő elektronikus leveleket, és nem megadni az adatokat az ugyanilyen tartalmú honlapokon sem – írja az MTI a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatására hivatkozva.

A jegybank tájékoztatása szerint előfordulhat, hogy a csaló elektronikus leveleket hivatalosnak látszó, akár külföldi székhelyű egészségügyi intézmények nevében küldik ki.

Nem zárható ki az sem, hogy a levelekhez olyan csatolmányok is kapcsolódnak, amelyek megnyitása kémprogramokat, esetleg zsarolóvírusokat telepít az adott ügyfél számítógépére, mobiltelefonjára.

Az MNB felidézte, hogy az ilyen típusú üzenetekre az elmúlt napokban a Nemzeti Kibervédelmi Intézet is felhívta a közvélemény figyelmét. Nemzetközi kiberbiztonsági cégek pedig a koronavírussal kapcsolatos megtévesztő adathalász honlapokat, elektronikus leveleket a leginkább fenyegető online biztonsági kockázatnak nevezték.

Január óta több száz olyan, a koronavírushoz kötődő, megtévesztésként a járványról egyébként hitelesnek tűnő információkat is közlő weboldal jött létre világszerte, amelyet az internetbiztonsági szakértők kártékonynak vagy gyanúsnak minősítettek.

Koronavírus: a WHO nevében támadnak a csalók
A koronavírus-fertőzést megakadályozó biztonsági intézkedésekről ígérnek tartalmat.

Rendkívül súlyos kockázatnak teszik ki magukat azok, akik a csaló elektronikus levelekre válaszként, vagy a megtévesztő honlapokon megadják bizalmas banki adataikat, a megszerzett azonosítók révén a kiberbűnözők pénzt emelhetnek le bankszámlájukról – emelte ki a jegybank.

A közlemény szerint célszerű az ilyen típusú levelek feladóját, valamint a problémásnak tűnő honlapok üzemeltetőjét előzetesen alaposan ellenőrizni. Gyanú esetén nem szabad megnyitni a csatolmányokat, linkeket, hanem azonnal törölni kell, megszakítani a kapcsolatot.

Az MNB kiemelte: soha senkinek nem javasolt megadni elektronikus üzenetben a bizalmas banki adatokat.

Ezeket hivatalos vagy piaci intézmények, egyebek között a magyarországi bankok és a Magyar Nemzeti Bank sem kéri el soha elektronikus levélben. Ha egy ügyfél esetleg mégis kiadta banki azonosítót, célszerű azt haladéktalanul bejelentenie saját hitelintézetének.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik