Tech

Nagy bajban van a Huawei, ha ez igaz

A Reuters állítása szerint több olyan dokumentum is a birtokukba került, amik arról árulkodnak, hogy a kínai Huawei amerikai informatikai eszközöket adott el Iránnak, ezzel megsértve az amerikai export- és szankciós törvényeket.

A Huawei egész pontosan 2010-ben sérthette meg az Irán ellen bevezetett korlátozásokat, amikor az amerikai Hewlett-Packard eszközeiből szállított a legnagyobb iráni mobilszolgáltatónak. Egy másik kiszivárgott szállítási okirat alapján a kért eszközöket le is szállították Teheránba, ahol elvégezték a vámkezelést. A tiltott kereskedésben a Panda International Information Technology is részt vehetett, akik már régóta állnak kapcsolatban a Huawei-jel.

Ha bebizonyosodik, hogy a portál által közölt információk igazak, különösen kellemetlen lehet a Huawei számára, mivel korábban már többször is tagadták azon vádakat, hogy megsértették az intézkedéseket. Az USA igazságügyi minisztériuma tavaly hozta fel a témát, amikor többek közt üzleti titkok ellopásával is gyanúsították a kínaiakat. A Huawei eddig rendszerint azzal vágott vissza, hogy az amerikaiak politikai okokból támadják őket, a dokumentumok ennek ellenkezőjét bizonyíthatják.

Frissítünk!

A Huawei az alábbi állásfoglalást juttatta el hozzánk a hírrel kapcsolatban: „A folyamatban lévő jogi eljárások miatt nem lenne helyes, ha a Huawei Technologies most nyilatkozna az ügyet érintően. A Huawei ugyanakkor elkötelezett amellett, hogy minden országban és régióban, ahol működik, betartsa a vonatkozó törvényeket és szabályokat, beleértve az ENSZ, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió exportszabályozási és szankcionálási jogszabályait és előírásait.”

(Kiemelt kép: AFP)

Letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját Kanadában
Meng Van-csóu a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik