Tech

Figyelmeztet a rendőrség: szolgáltatók nevében támadnak a csalók

Mára az internetes visszaélések jellemző formájává vált az adathalászat, főleg ismert vállalatok nevében kérnek pénzt vagy érzékeny személyes adatokat. Emellett a régi módszer, a szolgáltatókra hivatkozva a lakásokba becsengető csalók jelensége sem kopott ki a mindennapokból. Kedden mi is felhívtuk rá a figyelmet, hogy

a napokban kamu villanyszámlákat, gázszámlákat kaphatnak a magyarok.

Ennek kapcsán az Országos Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet, a Magyar Posta, valamint a Magyar Víziközmű Szövetség szerda délelőtt sajtótájékoztatót tartott. Az ORFK főkapitányi biztosa hozzátette: az elektronikus térben történő csalások mellett továbbra is létező módszer, amikor a bűnözők személyesen keresik fel a kiszemelt, gyakran idős áldozatukat, olvasható a police.hu-n kiadott közleményben.

Feltörtek a netes csalók

Az ORFK a sorozat-bűncselekmények elkövetőinek minél hatékonyabb felderítése érdekében hozta létre az országos bűnügyi koordinációs tevékenységet. Ennek keretében az ország egész területén folytatott nyomozások adatait vetik össze. 2019-ben 73, az ország több megyéjét érintő sorozatban folyt összehangolt nyomozás, aminek eredményeként a rendőrök 1314 bűncselekményt bizonyítottak, és 224 személyt fogtak el. A 73-ból 5 bűncselekmény-sorozatban hivatkoztak a tettesek különböző szolgáltatókra, míg 14 sorozatban kifejezetten telefonon, vagy interneten keresztül követték el a csalásokat.

Az elmúlt egy évben az adathalászat volt az egyik leggyakoribb és leginkább növekvő tendenciát mutató online támadástípus Magyarországon (23 %-a támadásoknak).

A csalók jellemzően egy-egy kiemelt időszakhoz kapcsolódóan folytattak és folytatnak ilyen jellegű kampányokat, amelyek során leginkább szenzitív adatok és a pénz megszerzése a fő cél. Ezt a kiberbűnözői módszert leggyakrabban valamely jól bejáratott márka, vagy sok esetben állami cég, közműszolgáltató, pénzügyi szolgáltató nevében, azok arculati elemeit felhasználva, lemásolva alkalmazzák.

A Nemzeti Közművek nevében támadnak a csalók
Újabb csalás utazik egy hazai szolgáltató ügyfeleinek adataira.

A Posta és a közművek nevével is visszaélnek

Gyakori a Magyar Posta nevében érkező adathalász-üzenet. A társaság ezért a figyelmeztetésre és a megelőzésre helyezi a hangsúlyt – emelte ki a vállalat szóvivője. Panulin Ildikó elmondta: „a Posta nevében általában nyereményjátékot ígérnek, vagy csomag érkezését jelzik. Ezekben az esetekben az azonnali figyelmeztetést, a folyamatos edukációt, illetve az érzékenyítést tartjuk célravezetőnek, és örömmel tapasztaljuk, hogy ügyfeleink egyre tudatosabbak, éberebbek, és felismerik a gyanúra okot adó jellemzőket, az adathalászatot vagy egyéb csalási kísérletet”.

Forrás: Magyar Posta

A Posta a rendőrséggel közösen egy, az adathalász-üzenetek felismerésében segítő infografikát készített, amely hamarosan országszerte több postán is látható lesz, illetve a saját internetes felületeiken is közzéteszik.

A vízművesek nem házalnak

A szolgáltatók nevében elkövetett csalások másik, hagyományos formája, amikor személyesen jelennek meg csalók az ügyfeleknél, és a szolgáltató nevében próbálnak pénzt szerezni. Kreitner Krisztina, a Magyar Víziközmű Szövetség szóvivője elmondta, hogy a szolgáltatók munkatársai mindig jól beazonosíthatók, céges logóval ellátott munkaruhát viselnek, valamint a gépjárműveken is jól látható az adott szolgáltató logója és neve.

A munkatársak rendelkeznek céges igazolvánnyal, és amennyiben soron kívüli ellenőrzésre érkeznek, akkor is van náluk céges nyomtatvány, jegyzőkönyv. A szóvivő kiemelte: a vízművesek nem házalnak.

Lakásban, eseti mintavételt, vagy belső csatornahálózat tisztítást csak és kizárólag megrendelésre végeznek, előre egyeztetett időpontban.

Amennyiben azt érzi a fogyasztó, hogy valami szokatlan, a szolgáltató munkatársa előzetes értesítés nélkül érkezett, érdeklődjön az adott szolgáltató központi ügyfélszolgálati számán az ellenőrzésről! Ha arra gyanakszik, hogy csalók próbálnak bejutni otthonába, hívja azonnal a rendőrséget 112-es telefonszámon!

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik