Tech

Súlyos hibát találtak az Androidban

Több biztonsági szakértő is figyelmeztetett már arra korábban, hogy ha nem használjuk a mobilunkon a Bluetooth-t, inkább kapcsoljuk ki. A kutatók szerint a dörzsöltebb kiberbűnözők arra is képesek, hogy a Bluetooth sebezhetőségén keresztül átvegyék az irányítást a digitális hangszórók, fülhallgatók felett, és olyan „veszélyes” hangokat játsszanak le, amik akár halláskárosodást is okozhatnak a meghekkelt eszközök tulajdonosai számára.

Az ERNW szakértői nemrég az Android operációs rendszerben fedeztek fel egy konkrét sebezhetőséget, amit kihasználva bűnözők kártékony kódot juttathatnak a mobilokra, illetve érzékeny adatokat szipkázhatnak el a fertőzött eszközökről.  Mindössze a mobil Bluetooth MAC címét kell tudniuk (amit egyébként nem olyan egyszerű kinyomozni).

A BlueFrag néven emlegetett biztonsági rés az Android 8.0-es és 9.-es verzióban azonosították, de az Android 10-et futtató eszközöket nem érintette a dolog.  A jó hír, hogy a Google a napokban ki is adta a szükséges javítást, így érdemes mielőbb ellenőriznie, telepítette-e már a februári csomagot.

A hallásunk is sérülhet, ha használjuk a Bluetooth-t
A szakértők szerint valódi biztonsági rémálom a Bluetooth, a hackerek változatos módokon fordíthatják ellenünk.

(Kiemelt kép: GettyImages)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik