Tech

Nem csak önt kezdték el ismeretlenek jelölgetni a Facebookon

Egy olvasónk beszámolója szerint az elmúlt nap során 10-15 olyan profilról jelölték ismerősnek a Facebookon, amelyek tulajdonosai (elmondásuk szerint) nem szándékosan kezdeményezték a kapcsolatot. A Business Insider szerzője szintén erről számolt be cikkében, és az eddigi visszajelzések szerint sok más felhasználó tapasztalhat hasonlót a közösségi oldalon.

Ugyan néha napján megesik, hogy egy ismeretlentől érkezik felkérés a Facebookon, az érintettek  a szokásosnál is kiugróbb mennyiségre lehetnek figyelmesek. A gyanakvóbbak hamar felfigyelhetnek arra, hogy jellemzően nincsenek közös ismerősök a kezdeményezővel, az adatlapok meglehetősen semmitmondóak, és különösebb oka sincs a kapcsolatnak.

A jelenségről egy hete írt a Roadshow portál főszerkesztője, Tim Stevens, azóta pedig úgy tűnik, hogy már magyarok is érintettek.

A Business Insidernek adott tájékoztatás szerint a Facebook tud a dologról, amit azzal magyaráztak, hogy némi módosítást végeztek az oldal keresőjének algoritmusában, amivel személyeket lehet megtalálni név alapján. Ezután kezdtek el egyesek kamuprofilokról rengeteg jelölést kapni.

„A probléma a keresőben történt változás miatt lehet, aminek köszönhetően a hitelesített fiókok láthatóbb helyre kerülnek a találatok közt” – kommentálta a hírt Jennifer Martinez, a közösségi cég szóvivője.

Mivel a hétköznapi felhasználók ezáltal egyszerűbben találhatják meg a hitelesített fiókokkal rendelkező közéleti szereplőket, zenészeket, újságírókat, ezért vélhetően a robotok is, amik a kamuprofilok mögött állnak. Az ilyen fiókok célja változatos, jellemzően dezinformációt, álhíreket terjesztenek. A cég szóvivője szerint megvizsgáltak pár ilyen fiókot, de nem látnak arra utaló jelet, hogy szervezett kampányhoz használnák fel őket.

Elméletben a hibának nem kellene érintenie azokat, akik nem hitelesítették a profiljukat és hétköznapi felhasználók, ennek ellenére több magyar olvasónk elmondása szerint ők nem rendelkeznek ilyen profillal. Ráadásul nem csak kizárólag kamufiókokról kapják a kéréseket, hanem valódi személyek profiljairól is.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik