Tech

A DIGI is elindult az 5G felé

A DIGI Kft. november 18-án, hétfőn, budapesti székhelyén elindította első éles 5G bázisállomását – írja a cég közleményében. A tájékoztatásban kiemelik, hogy az elmúlt időszakban több laboratóriumi tesztet is elvégeztek, ami után sikerült végrehajtani a budapesti DIGI központban telepített bázisállomás első valós körülmények között történő tesztelését.

Dragoș Spătaru, a DIGI Kft. és az Invitel Zrt. vezérigazgatója kiemelte, hogy ez egy fontos momentum a cég fejlődésében, figyelembe véve, hogy majdnem hat hónappal ezelőtt léptek be a mobil szolgáltatási szegmensbe saját hálózattal.

Az első bázisállomás saját 3.400 MHz-es frekvenciasávban sugároz, 20 MHz-es frekvenciatartományt használ és az Ericssonnal együtt építették ki. Alapvetően ettől a pillanattól kezdve minden olyan DIGI ügyfél, aki 5G-kompatibilis készülékkel rendelkezik, kipróbálhatja ezt az új hálózati technológiát a cég központi székhelye közelében.

A DIGI is elindította mobilszolgáltatásait
Több év tervezés után a DIGI is terjeszkedik a mobil irányába.

A következő hónapokban a DIGI több különböző helyszínen teszteli majd a technológiát és később – az eredményektől és a spektrumelosztástól függően – meghatározásra kerülnek a megvalósítás további részletei is.

Magyarország a második piac, ahol a DIGI megkezdte saját 5G hálózatának fejlesztését. A szolgáltató júniusban rajtolt a Digi Mobil 5G Smart hálózat kiépítésével Romániában, és mobilállomásai élesben működnek a fővárosban, Bukarestben, valamint az ország több más városában. Az 5G technológia romániai bevezetését három nagy beszállítóval – Ericsson, Nokia és Huawei – együttműködve kezdték meg.

Az új kínálat tartalmazza az 5G-s mobil távközlési szolgáltatásokat, melyekhez bármely romániai Digi Mobil előfizető további költségek nélkül hozzáférhet, valamint két kompatibilis készüléket: Xiaomi Mi Mix 3 5G és Huawei Mate 20x 5G (64 GB RAM és 128 GB RAM).

Olyat tud a brutálgyors mobilhálózat, amire a vezetékes netünk sem képes
Egy Huawei Mate 20 X 5G okostelefonnal felvértezve vettük a nyakunkba Budapestet, hogy megnézzük, mit tud a Vodafone októberben indított 5G-s mobilhálózata.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.