Tech

Ha elege van a poloskákból, jelezze itt!

Augusztus végén adtunk hírt róla, az első hűvösebb őszi napok beköszöntével menetrendszerűen érkeznek tucatjával, akár százszámra a lakásokba a telelni vágyó ázsiai márványospoloskák. A jelek pedig abba az irányba mutatnak, hogy most ősszel akár minden eddiginél több rovar lepheti el az épületeket.

Ahogy korábban Dr. Vétek Gábor, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Kar Rovartani Tanszékének docense elmondta a 24.hu-nak, vannak gócpontok – mint például Budapest, Debrecen, Győr, Pécs, Szeged vagy Szolnok térsége – ahol kifejezetten nagy egyedszámra lehet készülni.

Forrás: budosbogar.hu

Bálint Gazda a közelgő poloskainvázió kapcsán Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet egy nagyon hasznos online térképre, ahol magunk is követhetjük, mely területeken szenvednek a magyarok leginkább a poloskáktól.

A budosbogar.hu webcím alatt található felületen még jelenthetjük is, ha bűzös egyedbe botlottunk, hiszen a kezdeményezés lényege, hogy a netezők által küldött adatokkal válik egyre pontossá a térkép. Nem csak egyszerűen azt jelezhetjük a felületen, hogy poloskával találkoztunk, de azt is megadhatjuk, hogy milyen gyakorisággal.

Minden eddiginél durvább poloskainvázió jöhet
Ugrásszerűen megnőhet a lakásokat ősszel elárasztó rovarok száma.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik