Tech

Aggódunk a gyerek online biztonságáért, de nem teszünk érte

A szülők 84%-a aggódik gyermekeinek online biztonsága miatt világszerte, derül ki a Savanta piackutató cég által a Kaspersky megbízásából készített legújabb felmérésből. Ennek ellenére a szülők a gyermekük egész gyermekkora alatt összesen átlagosan csak 46 percet fordítanak arra, hogy az online biztonságról beszélgessenek vele. A felmérésben részt vevők több mint fele (58%-a) kevesebb mint 30 percet tölt a témáról való beszélgetéssel, ami rövidebb, mint egy iskolai tanóra időtartama.

A gyermekek adatainak védelme és biztonsága az online térben manapság a szülők egyik legkomolyabb aggálya. Minden okuk meg is van erre, hiszen a Kaspersky felmérése szerint ma már – globális szinten – a 7–12 éves gyerekek közül 10-ből 9 rendelkezik internetre csatlakozni tudó készülékkel, okostelefonnal vagy tablettel.

Háromból csaknem 2 szülő (64%) egyetért azzal, hogy gyermeke túl sok időt tölt az interneten, ami nem pusztán azt jelenti, hogy a gyermekkor egyéb örömeit és előnyeit a képernyő előtt töltött időre cserélik, hanem azt is, hogy

folyamatosan különféle potenciális kockázatoknak vannak kitéve.

A szülők szerint a legveszélyesebb online fenyegetések a következők: a gyerekek káros, például szexuális vagy erőszakos tartalmakat láthatnak (27%); internetfüggővé válhatnak (26%); és olyan névtelen üzeneteket vagy tartalmakat kaphatnak, amelyek erőszakos vagy helytelen cselekedetek végzésére ösztönzik őket (14%).

Fotó: iStock

A szülők 81%-a úgy gondolja, hogy a potenciális kockázatok csökkentése és az interneten való szörfözés veszélyeinek megismertetése érdekében a gyermekek online biztonsággal kapcsolatos oktatása a szülők és az iskola közös felelőssége. 86% szerint a szülők jobb helyzetben vannak ehhez, hiszen a gyerekek rendszerint jobban megbíznak bennük.

A szülők ugyan elismerik, hogy az ő felelősségük, hogy a gyermeküket megfelelő információval ellássák, ugyanakkor egy óránál is kevesebb időt fordítanak erre. A Kaspersky kutatásából egyértelműen kiderül, hogy a szülők számára nehézséget jelentenek az ilyen jellegű beszélgetések. A beszélgetések kapcsán a szülők a következő kihívásokat sorolták fel:

  • Úgy elmagyarázni a fenyegetéseket, hogy a gyerekek megértsék azokat és átérezzék a súlyosságukat (60%)
  • Rávenni a gyerekeket arra, hogy komolyan vegyék a fenyegetéseket (51%)
  • Rábeszélni a gyerekeket, hogy álljanak ellen kortársaik nyomásának és/vagy elég magabiztossá tenni őket ahhoz, hogy ellenálljanak a nyomásnak (42%)

Emma Kenny – a neves pszichológus, aki állandó vendége az ITV This morning című műsorának, emellett TV- és rádióbemondó, valamint újságíró is, és jelenleg a Kasperskyvel dolgozik együtt – így kommentálta a felmérés megállapításait: „Miközben teljességgel érhető, hogy a szülők nem szeretnék, ha gyermekük félelmet érezne az online térrel kapcsolatban, rendkívül fontos, hogy ez ne jelentse azt, hogy lazán kezelik az online biztonság kérdését. A kulcsszó itt az egyensúly, és a jól informált gyermekek biztonságban vannak.”

Az online biztonsággal és etikettel kapcsolatos kommunikációs akadályok lebontásával a szülők biztosítani tudják, hogy gyermekük a legtöbbet hozhassa ki a kibertérből, ugyanakkor nyugodtak lehetnek a gyermek online magatartását illetően.

„A gyermekeket meg kell védeni, és a szülők ezt úgy biztosíthatják, hogy először is megismerik a gyermekük által látogatott webhelyeket úgy, hogy időt töltenek a gyermekkel, amíg az szörfözik a weben. Másodszor pedig gondoskodniuk kell egy megbízható megoldásról, amely megvédi a gyerekeket attól, hogy nem megfelelő vagy megbotránkoztató anyagokba botoljanak.”

Fotó: iStock

Teljesen világos, hogy a szülőknek személyesebb hangvételt kell alkalmazniuk a biztonságosabb internetes élmények megteremtéséhez, és a rendelkezésükre álló eszközök használata sokat segíthet a beszélgetések elkezdésében.

Emmával egyetértve Marina Titova, a Kaspersky fogyasztói termékek marketingjéért felelős vezetője elmondta: „Sajnos el kell fogadnunk azt a tényt, hogy az interneten a gyerekek olyan tartalmakkal is találkozhatnak, amelyeket sosem szeretnénk nekik megmutatni. A szülők számára komoly aggályt jelent az adatvédelem és a biztonság kérdése, és tudjuk, hogy milyen nehéz lehet ezekről az aggályokról egy gyerekkel úgy beszélni, hogy odafigyeljen ránk, és ne pattintson le. A Kaspersky ezért elkötelezetten törekszik arra, hogy olyan megoldásokat és javaslatokat mutasson az egész családnak, amelyek mind a szülők, mind a gyerekek számára megnyugvást jelentenek.”

A Kaspersky a következőket ajánlja a családoknak ahhoz, hogy megvédhessék a gyerekeket a különféle internetes fenyegetésektől:

  • Ha tudja, mit keres a gyermeke az online térben, felajánlhatja neki a segítségét és a támogatását, de óvatosan bánjon az információkkal.
  • Beszélje meg a gyermekével, hogy mennyi időt tölthet a közösségi oldalakon. Próbálja meg rávenni a gyermekét, hogy a tanórákon vagy éjszaka ne lógjon a közösségi oldalakon.
  • Próbálja meg nem korlátozni a gyermek szociális kapcsolatait, de mondja meg neki, hogy körültekintően válassza meg a barátait és az ismerőseit.
  • Vegye igénybe a Kaspersky Security Cloud családi verziójának szolgáltatásait, amely tartalmazza a Kaspersky Safe Kids alkalmazást is, és segít Önnek megvédeni a családját és a privát adatait, valamint megvédi a gyermeket az online térben és azon kívül is.

Ha többet szeretne megtudni a gyermekek internetes biztonságával kapcsolatos félelmekről, a leggyakoribb fenyegetésekről, tapasztalatokról és taktikákról,olvassa el a Kaspersky teljes jelentését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik