Tech

A magyar netezők felének visszaéltek már az adataival

A 18 év feletti magyar internetezők 30 százaléka aggódik hackertámadás miatt, ennél viszont jóval többen, a megkérdezettek közel fele (49 százaléka) érintett volt már valamilyen netes visszaélésben – derül ki a K&H e-dukáció információbiztonsági programhoz készített felmérésből.

Ezek közül az adathalász és a vírusos e-mailek a legelterjedtebbek. Előbbivel a megkérdezettek 31 százaléka találkozott, a rokonokat, ismerősöket is beleértve pedig már 45 százalékuk látott rá példát.

18 százalékkal fordult már elő, hogy rákattintott vírusos e-mailre, és 48 százalék mondta azt, hogy vele vagy a rokonaival, ismerőseivel történt már ilyen.

A visszaélések toplistáján a harmadik helyen áll a közösségi média fiók feltörése, a netezők 10 százaléka járt már pórul. A válaszadók 7 százalékának törték fel az e-mail postafiókját, 6 százalékának az okostelefonját, 5 százaléknak pedig a bankkártyáját lopták el. Szintén 5 százalék adta meg az adatait olyannak, akinek nem kellett volna. A bankkártya adatai vagy az ahhoz tartozó jelszó mindössze a megkérdezettek 3 százalékánál került már idegen kezekbe, az okostelefonos adatokkal pedig 2 százalék járt így.

A K&H e-dukáció programjának része egy online teszt is, ahol a hétköznapokban gyakran előforduló szituációkkal találkozhatnak a kitöltők. A teszt végén a felhasználók értékelést kapnak arról, mennyire mozognak biztonságosan az online világban, az oldalon elérhető tudástárban pedig hasznos információkat olvashatnak olyan témákkal kapcsolatban, mint a jelszóhasználat, a vírusvédelem, a biztonságos közösségi média használat, az adathalászati kísérletek felismerése és kivédése. A tesztet ezen a linken érheti el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik