Tech

Propagandát terjesztő csatornákat tiltott le a YouTube

Korábban a témában:

A YouTube videómegosztó portál zárolt 210 olyan csatornát, amelyek célja a hongkongi tüntetések megítélésének befolyásolása volt – írja az MTI a Google közlése alapján.

A videómegosztó-platform szerint az említett csatornák „összehangoltan” és olyan formában működtek, amely egybecseng azokkal a „legutóbbi megfigyelésekkel és fellépésekkel, amelyeket a Facebook és Twitter jelentett be Kínával szemben”, dacára annak, hogy a YouTube be van tiltva az ázsiai országban.

Bár a cég nem tért ki arra, hogy kik állnak e csatornák mögött, azáltal, hogy párhuzamokat vont a közösségi hálózatok vizsgálataival, azt sugalmazta, hogy – mint ezekben az esetekben – az említett csatornák felelősei a kínai kormányhoz köthető személyek lehetnek.

Megállapítottuk, hogy ezek a fiókok virtuális magánhálózatokat (VPN) és egyéb módszereket használtak személyazonosságuk elrejtése érdekében, valamint olyan egyéb tevékenységeket folytattak, amelyek általában az összehangolt befolyásolási műveletekhez köthetőek”

– mutatott rá Shane Huntley, a Google biztonsági fenyegetések elemzésével foglalkozó csoportjának vezetője.

A többi közösségi oldal is harcol

A Twitter hétfőn 936 olyan fiókot blokkolt, amely mögött a közösségi portált működtető cég szerint a kínai kormányzati szervek állnak, és amely összehangoltan ömlesztett hamis információkat a hongkongi kormányellenes megmozdulások résztvevőinek lejáratására. A cég megelőző jelleggel ugyancsak felfüggesztett további 200 ezer már létrehozott, de még nem aktív fiókot, amelynek az lenne a feladata, hogy az említett információs kampányt kiterjessze.

A Twitter példáját követte a Facebook is, amely jelezte, hogy törölt hét oldalt, három csoportot és öt felhasználót, amely ugyanazt a kínai eredetű propagandaoffenzívát folytatta.

A Hongkongban hónapok óta tartó tüntetéshullámot a már felfüggesztett, de egyelőre vissza nem vont, a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltotta ki, de a megmozdulások sorozata fokozatosan általános kormányellenes tiltakozássá alakult. A demonstrálók a törvénytervezet visszavonása mellett már a többi között Carrie Lam hongkongi kormányzó lemondását, valamint a tüntetőkkel szembeni rendőrségi akciók kivizsgálását követelik.

Címkék: youtubeGoogle

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.