Tech

Mintha a rémálmainkból lépett volna elő ez a robotkutya

Korábban a témában:

A Florida Atlantic Egyetem kutatói valószínűleg aranyosnak és barátságosnak gondolták az Astro névre hallgató kutyarobotot, legalább is talán ez lehetett a szándék amögött, hogy emberi szemeket adtak neki – az eredmény viszont minden, csak nem cuki, sokkal inkább a frászt hozza az emberre.

Astro háromdimenziós nyomtatással készült, és mélytanulásos módszerekkel igyekszik a kutyákra jellemző feladatokat ellátni. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez sikeresen működni is fog, hiszen Astro, ahogy a többi kutyaszerű robot is, még csak kiskutyakorban van, ami azt jelenti, hogy jelenleg a legegyszerűbb parancsokra képes csak válaszolni. Ilyen az ül, az áll, vagy a fekszik – és itt véget is ér a tudomány.

A cél az, hogy a robot előbb-utóbb képes legyen kézjelekre válaszolni, színeket felismerni, és drónokkal interakcióba lépni. Nem tudni pontosan, hogy mennyire lesz sikeres a robotállat tanítgatása, de nem is valószínű, hogy erről fogjuk megjegyezni, sokkal inkább az ijesztő, emberszerű szemei maradnak majd meg az emlékezetünkben.

A készítők végső célja az, hogy Astro átvegye majd a rendőrkutyák, kábítószert kiszagoló kutyák szerepét, bombát keressen, vagy fegyvereket kutasson fel. Bár később hasznos lehet a robotkutya abban, hogy a valódi kutyákat kiváltsa a veszélyes helyzetekben, azért egy sötét sikátorban még nem találkoznánk vele szívesen – legalább is addig nem, amíg ilyen szeme marad.

Főkép: Alex Dolce, Florida Atlantic University

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.