Tech

Ekkor mutatják be az új iPhone-okat

Az Apple pénteken elérhetővé tette az iOS 13 béta verziójának hetedik kiadását a regisztrált fejlesztők számára, ami egyet jelent azzal, hogy az élesszeműek újabb adagnyi információval örvendeztethetik meg internet népét. A rendszer kódja most arról is árulkodott, hogy mi lehet az ősszel bemutatkozó új iPhone-ok bemutatójának tényleges dátuma. Minden jel arra utal, hogy a cupertinói cég a szeptember 10-et tűzte ki.

Ezt már korábban is pedzegették források, de a forráskód mélye csak még tovább erősíti a sejtést. Az elmúlt 7 évben az Apple mindig vagy az amerikai munka ünnepének hetén (szeptember első hétfője) vagy az azt követő héten mutatta be az új iPhone-t.

Amennyiben az Apple nem tér el az elmúlt években kialakított hagyományoktól, akkor a három bemutatkozó eszközre szeptember 13-tól lehet leadni az előrendeléseket. A megjelenés dátuma szeptember 20. lesz azokban az országokban, amelyek elsők közt kapnak a termékből, míg a második körösöknek szeptember 27-ig kell várniuk.

A forráskód továbbá arról is árulkodik, hogy a régebbi iPhone-okra és iPadekre szeptember 23-tól lehet majd tölteni az iOS 13 nyilvános változatát.

(Kiemelt kép: AFP)

Az összes androidos mobilt verheti az iPhone 11 teljesítménye
Iparági szakértők szerint közel egy évvel előrébb jár majd az Apple a riválisoknál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik