Tech

Ez a baj a magyarok jelszavaival

Korábban a témában:

A jelszavak használatában ellentmondásos a netezők magatartása. A többség ugyan odafigyel arra, hogy változatos karaktereket, illetve kis- és nagybetűket is beépítsen a jelszavába, de a magyarok hajlamosak sok helyen ugyanazt a jelszót, vagy annak csak kissé eltérő változatait használni – derült ki a K&H edukációhoz készült, magyar internetezők körében végzett reprezentatív kutatásából.

facebook közösségi média kereszténység keresztény
Ezért vegye le azonnal a születési dátumát a Facebookról!
Sokan nem törődnek vele, hogy milyen adatokat osztanak meg magukról a Facebookon, pedig kéne.

Az internetezők online magatartását vizsgáló kérdésekre adott válaszok alapján a többség (76 és 72 százalék), jellemzően odafigyel arra, hogy a jelszavaiban legyenek számok és speciális karakterek, illetve kis- és nagybetűk. 63 százalék arra is ügyel, hogy lehetőleg 8 karakterből álljon a jelszava.

Tipikus hiba: születési dátum, nevek

Azonban nem mindenben ennyire elővigyázatosak a netező magyarok. Főleg a gyerekesek körében divat, hogy a jelszavaik tartalmazzák egy családtag nevét vagy születési idejét.

19 százalék szerint jellemző rá, hogy gyakran elfelejti a jelszavait, de mindössze 11 százalék használ ezek menedzselésére jelszókezelő programot. A többség, több mint 50 százalék sok helyen ugyanazt a jelszót használja, és nem sokkal vannak kevesebben, akik kis eltéréssel ugyan, de hasonló jelszavakat használnak. Ez főleg a diplomásokra, és a fiatalabb korosztályra, a 18-29 évesekre igaz.

Fotó: iStock

A döntő többség (74 százalék) szerint jellemző rá, hogy csak akkor cserél jelszót, ha arra a rendszer figyelmezteti. A többiek elsősorban akkor teszik meg ezt, amikor éppen eszükbe jut, és igen kevesen figyelnek a rendszeres cserére. A kutatásból az is kiderül, hogy ez időben mit jelent.

A többség (44 százalék) azt mondta, hogy több mint 1 év is eltelik, mire sor kerül a változtatásra, és mindössze 7 százalék bajlódik a jelszócserével havonta.

Patonai István, a K&H informatikai vezetője szerint azonban a rendszeres jelszócserénél még fontosabb egy kellően erős jelszó használata, ezzel lehetnek legnagyobb biztonságban a felhasználók.

Tesztelje magát!

A K&H rendhagyó programot indított K&H e-dukáció néven, amelynek keretén belül bárki kitölthet egy online tesztet. A kitöltés után a felhasználók értékelést kapnak arról, mennyire ismerik az online világ veszélyeit, illetve azt is megtudhatják, milyen területeken kell még jobban elmélyíteni a tudásukat.

A programhoz tartozik egy tudástár is, amely olyan gyakran előforduló biztonsági témákkal foglalkozik, mint a jelszóhasználat, a vírusvédelem vagy éppen az adathalászati kísérletek felismerése és kivédése. A tesztet ezen a linken éri el.

(Kiemelt kép: iStock)

Ajánlott videó mutasd mind

Majka: Itt egy egész iparág szopik

Majka és Curtis készül a szezon első nagy fellépésére, augusztus közepén. Az még mindig fáj nekik, hogy rendszeresen a Halott Pénz előtt lépnek fel, és azt sem értik, ha 20 ezer ember lehet egy futballmeccsen, akkor miért nem szabad még bő egy hónapig koncerteket tartani.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.