Tech

Rekordbüntetést kaphat a British Airways a több százezer utast érintő hackertámadás miatt

Rekordbüntetés fenyegeti a British Airwayst (BA), miután tavaly nyáron hozzávetőleg félmillió utasának személyes adatait lophatták el egy hetekig tartó hackertámadásban – írja az MTI. A brit információs kormánybiztos hivatala (ICO) – amelynek hatáskörébe tartoznak az adatvédelmi ügyek is – hétfőn bejelentette, hogy 183,39 millió font (több mint 66 milliárd forint) bírság kiszabását javasolja a brit nemzeti légitársaságnak számító cégre.

Az ICO közleménye szerint az egy évvel ezelőtti kibertámadás részeként a BA honlapját felkereső felhasználókat a hackerek egy másik, hamis honlapra irányították át, és az utasok ide feltöltött adatait ellopták.

A hivatal számításai szerint a British Airways hozzávetőleg 500 ezer utasának személyes adatai – köztük nevek, lakcímek, bejelentkezési kódok, bankkártya-adatok – kerülhettek illetéktelen kezekbe. A hivatal szerint mindezt a légitársaság gyengén kidolgozott kiberbiztonsági rendszere tette lehetővé.

Fotó: AAMIR QURESHI / AFP

Elizabeth Denham információs kormánybiztos a vizsgálati eredményről és a bírságra tett javaslatról szóló hétfői közleményben hangsúlyozta: a személyes adatokat nem véletlenül hívják személyesnek, és ha egy szervezet nem képes megvédeni ezeket az adatokat a károkozástól vagy a lopástól, az nem tekinthető pusztán kényelmetlenségnek az érintettek szempontjából.

A bevallottnál súlyosabb a helyzet

A BA tavaly szeptember 6-án jelentette be, hogy a vállalat online foglalási rendszerét augusztus 21-én, közép-európai idő szerint 23:58 órától szeptember 5-én 22:45 percig – vagyis több mint két hétig – tartó hackertámadás érte. A British Airways akkori beszámolójában az szerepelt, hogy az incidens 380 ezer utast érintett. Az ICO hétfőn ismertetett vizsgálati jelentése szerint azonban

a támadás valójában már tavaly júniusban elkezdődött, és az érintett utasok száma elérte a félmilliót.

A BA tavaly szeptemberi közleményében hangsúlyozta, hogy mindenki, aki az incidens miatt anyagi kárt szenvedett, teljes kártérítésben részesül, és a British Airways kifizeti ügyfelei banki adósminőség-vizsgálati költségeit is. Az ügyben a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) és a brit Országos Kiberbiztonsági Központ (National Cyber Security Centre, NCSC) is vizsgálatot folytat.

Fotó: AAMIR QURESHI / AFP

Alex Cruz, a British Airways elnök-vezérigazgatója hétfőn közölte, hogy „meglepetéssel és csalódottsággal” értesült az információs kormánybiztosi hivatal pénzbírság-javaslatáról. Cruz szerint a BA gyorsan reagált az utasok adatainak ellopását célzó támadásra, és saját vizsgálata során nem talált bizonyítékot arra, hogy az érintett felhasználói adatokkal bárki visszaélt volna. A cégvezető bejelentette, hogy a BA fellebbez a javasolt bírság ellen.

Az ICO az új európai uniós adatvédelmi előírások (GDPR) alapján az érintett cégek éves bevételének 4 százalékáig terjedő pénzbüntetést kezdeményezhet hasonló esetekben.

A BA-re kiszabni javasolt 183,39 millió fontos bírság a légitársaság által a 2017-2018-as pénzügyi évről jelentett éves bevétel másfél százalékának felel meg.

A brit információs kormánybiztosi hivatal által eddig kirótt legnagyobb pénzbírság 500 ezer font volt. Ezt tavaly októberben a Facebook közösségi portálra szabta ki a hatóság, miután kiderült, hogy a Cambridge Analytica nevű, londoni székhelyű – azóta felszámolt –  brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban csaknem 90 millió Facebook-felhasználó adatainak megszerzésével próbált képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, tudtuk nélkül.

(Kiemelt kép: AAMIR QURESHI / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik