Tech

Elég jól fogynak a Samsung Galaxy S10 mobilok

A Samsung idén tavasszal mutatta be a Samsung Galaxy S10 termékcsaládot, ami összesen négy modellt vonulatott fel: a gyártó jelenlegi legerősebb készülékének számító Galaxy S10+-t, a sima Galaxy S10-et, az előbbieknél jóval kompaktabb Galaxy S10e-t, illetve egy, az 5G hálózatok használatára is alkalmas modellt, ami a testvéreivel ellentétben csak árpilisban került forgalomba.

Ami az eladásokat illeti, a dél-koreai vállalat nem panaszkodhat, hiszen a cég első negyedéves pénzügyi jelentése szerint összesen 16 millió példányt értékesítettek a mobilokból három hónap alatt. Ez már önmagában is szép szám, de még jobban festenek, ha azt vesszük figyelembe, hogy az eladások 12 százalékkal meghaladják a Galaxy S9 okostelefonok tavalyi, hasonló időszakban elért eredményeit.

Fotó: Samsung

A vállalat ráadásul arról is közölt számokat, hogy a három modell közül melyik volt a legnépszerűbb: az eladások 42 százalékát a Galaxy S10+ teszi ki, tehát a vásárlók többsége a legnagyobb és legerősebb modellt részesítette előnyben. A sima Galaxy S10 az összes eladás 32 százalékát teszi ki, míg a Galaxy S10e csak 22 százalék, ami azt jelenti, hogy az emberek mégsem tolongtak azért a modellért, aminek pont az volt a lényege, hogy a kisebb telefonra vágyók igényeit elégítse ki. A maradék négy százalékért az 5G-s modell a felelős, és figyelembe véve, hogy a következő generációs mobilhálózatok még egyáltalán nem terjedtek el, nem is olyan meglepő, hogy ebből a készülékből csak minimális mennyiség fogyott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik