Tech

A kongresszus aggódik a Facebook pénze miatt

A Facebook pár hete közölte, hogy a Libra nevű kriptovalutát 2020-ban indítják útjára a működéséhez szükséges blokklánc-alapú hálózattal, és a cég állítása szerint az árfolyama mögött valós érték fog állni. A cél elsősorban az, hogy a világnak azt a mintegy 1,7 milliárdos népességét fizetési lehetőségekhez juttassa, akik nem férnek hozzá hagyományos banki és pénzügyi szolgáltatásokhoz. Azonban több szakértőt is aggodalommal töltött el a hír, mert a saját pénzzel az amúgyis befolyásos Facebooknak még nagyobb hatalma lenne az internetezők felett.

A bejelentés után jelentősen emelkedett a legnagyobb kriptodevizák árfolyama a dollárhoz képest, rá egy hétre csaknem 20 százalékkal drágult a bitcoin, a világ legnagyobb és legismertebb digitális devizája, amelynek árfolyama 2018 márciusa óta először ismét átlépte a tízezer dollárt.

Jövőre indul a Facebook saját pénze, a Libra
A cég állítása szerint olyan egyszerű lesz vele fizetni, mintha csak üzenetet küldenénk.

Az amerikai kongresszus a napokban viszont arra szólította fel a Facebookot, hogy függesszék fel a Libra fejlesztését addig, amíg a jogalkotók nem vizsgálták át alaposan a kriptovaluta hátterét, és nem mérlegelték a bevezetés lehetséges, globális pénzügyi rendszerre gyakorolt hatásait.

A képviselőház pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó bizottságának demokrata vezetői által írt nyílt levél szerint mivel a Facebook már a világ népességének több mint negyedét éri el, ezért kiemelt fontosságú, hogy a Facebook és partnerei implementációs tervet nyújtsanak be, és hogy a szabályozószervek és a kongresszus megvizsgálhassa az esetet.

„Ha az ilyen és ehhez hasonló termékek és szolgáltatások szabályozása hiányos és nem megfelelően felügyelt, rendszerszintű kockázatot jelenthetnek az amerikai és világszintű pénzügyi stabilitásra. A sérülékenységeket rosszakarók is kihasználhatják.” – írta Maxine Waters kongresszusi képviselő.

Szárnyalnak a kriptodevizák a Facebook pénze miatt
Csaknem 20 százalékkal drágult a bitcoin is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik