Tech esport

Két évtizedet kellett várnunk a klasszikus visszatérésére

Korábban a témában:

A Google csütörtök este újabb információkat osztott meg a márciusban bejelentett Stadia nevű szolgáltatásáról, amivel a videojátékos piacból igyekeznek kihasítani egy szeletet. A Stadia lényegében a Netflix videojátékos megfelelője, aminek lényege, hogy a játékhoz nincs szükség bivalyerős PC-re vagy konzolra (pl. PS4, Nintendo Switch, Xbox One), elég egy böngésző, egy okostévé, a butatévékbe dugott Chromecast, esetleg egy mobileszköz (okostelefon, tablet), hiszen streamelve lehet futtatni majd a programokat. Hogy mit lehet róla tudni, itt szedtük össze – a legszomorúbb információ mind közül, hogy nálunk nem lesz elérhető Magyarországon.

De itt nem ért véget az érdekes bejelentések sora, ugyanis a Google arról is beszélt, hogy milyen címeket lehet majd elérni a Stadian keresztül, ennek apropóján erősítették meg a rég pletykált Baldur’s Gate szerepjáték sorozat legújabb, teljes értékű harmadik részének érkezését, ami viszont PC-re is elérhető lesz a Steam és a GOG áruházak kínálatában, nem csak Stadian.

A cím hallatára főleg azok szívét öntheti el nosztalgia, akik a kilencvenes évek végén aktívan játszottak, hiszen a BioWare és a Black Isle Studios szoftvere a korszak meghatározó címének számított a zsánerben. A folytatás talán nem is kerülhetett volna jobb kezekbe, az új felvonást a Larian Studios készíti, akik a Divinity szériával váltak ismertté, az elmúlt években pedig életet leheltek a sorozatba a jól sikerült Divinity: Original Sin-nel és annak folytatásával.

A Baldur’s Gate III-ra meglehetősen sokat kellett várni, hiszen 2000 óta nem jelent meg teljes értékű epizód, csak a 2016-os, újra kiadott Baldur’s Gate: Enchanced Edition és annak kiegészítője, a Siege of Dragonspear. Ez a Larian eddigi legnagyobb projektje, ezért megháromszorozták a csapat létszámát. A részletekre még várnunk kell, egyelőre annyit tudni, hogy a fejlesztők minél hűbbek szeretnének maradni a Dungeons&Dragons világához, és egészen biztos, hogy nem egyedül kell majd átverni magunkat a viszontagságokon, hanem csapatban.

A pontos megjelenési dátumot még nem tudni, addig be kell érnünk a kedvcsináló teaserrel, ami már most szájtátásra késztetheti a sorozat rajongóit.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.