Tech

A németek teljesen átállhatnak az elektromos autókra

A német Consentec független energetikai tanácsadó cég és az E.ON most közzé tett közös tanulmánya több forgatókönyvet vizsgált, azt is, hogy az elektromos járművek piaca eléri a 100 százalékot. A számításokat az E.ON németországi szolgáltatási területén jelenleg regisztrált mintegy 6,5 millió hagyományos jármű alapján végezték el.

A tanulmányból kiderül, hogy a fentiek megvalósításához a következő 25 évben 2,5 milliárd euró értékű beruházásra lesz szükség. Az összeg kétharmadát kiválasztott építési projektekre kell majd költeni, melyek nagyrészt észrevehetetlenek lesznek a nagyközönség számára, például fel kell újítani a helyi transzformátorállomásokat. A beruházások egyharmadát új villamosvezetékek létesítésére kell fordítani.

elektromos-auto(960x640).jpg (elektromos autó, )
elektromos-auto(960×640).jpg (elektromos autó, )

Ha a teljes beruházási összeget egyenlő mértékben osztjuk el az E.ON németországi szolgáltatási területén lévő 6,5 millió elektromos jármű között, az átlagos beruházási összeg nem éri el a 400 eurót járművenként. Ez az összeg pedig még meg is felezhető olyan digitális megoldások és ösztönzők biztosításával, melyek révén a feltöltésre nem a nagy terhelésű esti, hanem az alacsony terhelésű éjszakai időszakban kerül sor.

Thomas König, az E.ON energiahálózatokért felelős igazgatósági tagja kiemelte:„az e-mobilitás zöld energiát hoz be a közlekedési szektorba, ami jelentős mértékben csökkenteni fogja a szén-dioxid-kibocsátást Németországban, és hozzájárul a 2030-as és 2050-es klímavédelmi célok eléréséhez.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik