Tech

Komoly bajban van a Samsung

Nem zárt túl jó negyedévet a Samsung, főleg az előző rekordtartó időszak után: a hétfői bejelentés szerint a cég működési eredménye 2019 első negyedévében 5,4 milliárd dollár lett, ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még 14,7 milliárd dollárnyi nyereséget termeltek. Ettől persze még mindig nem veszteséges a cég, de nem áll már olyan jól a szénája, mint tavaly év végén.

Fotó: Samsung

Már április elején is lehetett tudni egyébként, hogy nem a legjobb a helyzet: ekkor jelentették be, hogy nagyjából 60 százalékkal csökkent a cég nyeresége. A pontos számokra viszont egészen mostanáig várni kellett.

A cég negyedéves bevétele 13,5 százalékkal csökkent, összesen 45,1 milliárd dollárra rúgva.

Igazán a cég a memóriachipek piacán veszített, ahol 25 százalékot csökkent a bevétel, de nem teljesített túl jól a telefonos és a fogyasztóelektronikai részleg sem. A vállalat a februárban bemutatott Galaxy S10-től várja a fellendülést, ezek a mobilok ugyanis jól fogynak, és a középkategóriás A-sorozattal együtt még felhúzhatják az eladásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik