Tech

A Huawei bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe

Szijjártó Péter külügyminiszterrel közös találkozón jelentette be legújabb magyarországi fejlesztési programjait a Huawei Technologies. A vállalat a hazai kutatás-fejlesztés, valamint a felsőoktatás támogatása érdekében stratégiai megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel, valamint kihirdette új, közel 1200 tehetséges, leendő magyar IT szakembert támogató ösztöndíjprogramjait.

A hazai kutatás-fejlesztési tevékenység és az információs technológia területén való tehetséggondozás állt a magyar kormány és a Huawei pénteki megbeszéléseinek középpontjában, amely a kínai fővárosban jelenleg zajló „Egy övezet, egy út” nemzetközi gazdaságpolitikai csúcstalálkozó égisze alatt zajlott – írja a cég közleményében.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben James Li-vel, a Huawei Technologies európai régiójának elnökével, valamint William Wu-val, a magyar leányvállalat vezetőjével egy komplex kutatás-fejlesztési stratégiáról egyeztetett, melynek keretében a magyar felsőoktatásban tanuló, IKT-szektorban elhelyezkedni vágyó fiatalok támogatásáról, a hazai kutatási-fejlesztési lehetőségekről is tárgyaltak.

A magyar gazdaságot a tudásra és az innovációra kell építeni, mivel tisztán látszik, hogy a befektetésekért folytatott versenyben a digitális környezet kialakítása lesz az egyik legfontosabb tényező a jövőben. Ezzel egyidejűleg pedig az is világos, hogy a jól képzett pályakezdők elhelyezkedése szempontjából a technológiai beruházásoknak kulcsszerepük van”

– hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyminiszter.

„A Huawei megjelenése a kutatási-fejlesztési, valamint a felsőoktatási szektorban újabb lehetőséget teremt a hazai tehetségek és a piaci szereplők együttműködéséhez. Ez a tudástranszfer olyan innovatív technológiák megismeréséhez segíti hozzá a fiatal magyar IT szakembereket, amelyeknek köszönhetően Magyarország a digitális fejlődés következő szintjére léphet” – tette hozzá a miniszter.

A Huawei a találkozón bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot ír alá a Szegedi Egyetemmel, ezzel bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe. Az SZTE TTIK Szoftverfejlesztés Tanszékével közös együttműködést közel egy éves egyeztetés előzött meg, amelynek keretében a vállalat a Gyimóthy Tibor professzor által vezetett, szoftverminőséggel és annak vizsgálatával kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységet támogatja majd.

A Huawei emellett elindítja magyarországi mérnöki tréning programját, továbbá folytatja a vállalat globális, évek óta sikeresen működő „Seeds for the future” nevű ösztöndíját is. E két program keretében a vállalat közel 200 magyar fiatal tehetség számára nyújt támogatást a következő öt évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik