Tech

Kémkedést tiltó szerződést ajánlott a Huawei Németországnak

Kémkedést tiltó szerződést ajánlott fel a Huawei Technologies alapító elnöke Németországnak az ötödik generációs mobil hálózati berendezések biztonsági kockázataival szemben felhozott aggályok eloszlatása érdekében – írja az MTI.

„Jeleztük a német belügyminisztériumnak, hogy a Huawei kész egy kémkedéstilalmi szerződést aláírni a német kormánnyal – nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei) a német Handelsblatt lapnak adott interjúban. A Huawei eszerint szerződésben kötelezné el magát amellett, hogy nem épít szoftveres behatolásra lehetőséget adó „hátsó ajtókat” mobil távközlési berendezéseibe. 

A cég elnöke hangsúlyozta: ha a Huawei valaha is ilyen „hátsó ajtókat” épített volna be távközlési hálózati berendezéseibe, azzal a világ 170 országában kiépített üzletét és összes alkalmazottjának a munkahelyét kockáztatta volna, ami „még a halálnál is rosszabb gondolat számomra” – fogalmazott.

Kijelentette, hogy kész közbenjárni a kínai kormánynál is annak elősegítése érdekében, hogy Peking és Berlin is kössön kémkedéstilalmi megállapodást egymással. Hozzátette: a szerződésben Peking elkötelezhetné magát az uniós adatvédelmi irányelvek betartása mellett is.

Az Egyesült Államok biztonsági szempontokra hivatkozva a Huawei és más kínai hálózatiberendezés-gyártó cégek kizárására akarja rávenni szövetségeseit az ötödik generációs mobil hálózatfejlesztési tenderekből. Németország viszont azon az állásponton van, hogy a hálózati biztonságot leginkább a beszállítók diverzifikálásával lehet fokozni, ezért nem is igazán hajlik egyes cégeket eleve kizárni a versenyből.

Az amerikai álláspontról szólva Ren Zhengfei a német lapnak megjegyezte: „az 5G technológiát az amerikaiak sajnos stratégiai fegyverként kezelik. Egyfajta atombombaként tekintenek rá”. Mi ezt másként látjuk – mondta. Hozzátette: a mi felfogásunk szerint a Huawei hálózati berendezései leginkább nagynyomású csővezetékhez hasonlítanak, amelyen nagymennyiségű anyagot lehet gazdasági körforgásba hozni, mindenkihez eljuttatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik