Tech

Elindult a világ legnagyobb repülőgépe

Végrehajtotta első próbarepülését minden idők legnagyobb szárnyfesztávolságú repülője – írja a Live Science. A gép április 13-án szállt fel a Mojave-sivatagban található űrrepülőtérről, majd 2,5 órát töltött el 5200 méteres magasságban. A teszt során a repülő több manővert is sikeresen végrehajtott.

A gépet a Stratolaunch Systems tervezte, és Paul Allen, a Microsoft társalapítója álmodta meg. A tavaly októberben elhunyt vállalkozó már nem láthatta a repülő első sikerét.

Ez volt az elhunyt Microsoft-alapító utolsó nagy dobása
Hét éve dolgoznak a rakétakilövő góliátrepülőgépen, de az még mindig nem hagyta el a kifutót.

A szerkezet minden idők legszélesebb repülőgépe, szárnyfesztávolsága 118 méter, igaz, hossza csupán 8 méter. A világ leghosszabb repülője a 92 méteres Airlander 10.

A Stratolaunch gépe műholdindító platformként fog szolgálni. A gép nagyjából 226 tonna hasznos terhet tud majd alacsony Föld-körüli pályára állítani. Ehhez 11 ezer méteres magasságba emelkedik majd, ahol aztán indítóállásként funkcionálva segíti a műholdak magasabbra jutását. Allen úgy gondolta, hogy a repülővel sokkal egyszerűbb lesz az űreszközök felbocsátása, hiszen a rendszer használatával nincs szükség költséges rakétákra.

A gépben a személyzet a jobb oldali, a repülési adatokat rögzítő műszerek pedig a bal oldali törzsben kapnak majd helyet, míg a szállítmányt a szárnyak középső része alatt fogják elhelyezni.

Kiemelt fotó: Handout / Stratolaunch Systems Corp / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik