Tech
Tel Aviv, 2019. április 15.
Emberi szövetek felhasználásával nyomtatott miniatûr háromdimenziós szív a Tel-avivi Egyetemen 2019. április 15-én. Az egyetem tudósai szerint ez az elsõ, háromdimenziós nyomtatóval készített, emberi szöveteket tartalmazó szív a világon.
MTI/EPA/STR

Először nyomtattak ki egy teljes szívet 3D-nyomtatással

Korábban a témában:

Először nyomtattak egy olyan teljes szívet háromdimenziós nyomtatással izraeli tudósok, aminek létrehozásához emberi szöveteket használtak, írja az MTI. Tal Dvir professzor, a kutatás vezetőjének elmondása szerint ez az első alkalom, hogy bárki, bárhol sikeresen megtervezett és kinyomtatott egy teljes szívet tele sejtekkel, véredényekkel és kamrákkal. Mindeddig a tudósok csak egyszerű szöveteket tudtak sikeresen nyomtatni, véredények nélkül.

Dvir annak jelentőségét is kiemelte, hogy a szívet egy páciens saját sejtjeivel és biológiai anyagával alkották meg, hogy kizárják a kilökődés veszélyét. A nyomtatás mintegy három órát vett igénybe. Az elkészült szív nagyjából akkora lett, mint egy nyúl szíve. „Ugyanakkor a nagyobb, emberi szív ugyanezt a technológiát igényli” – hangsúlyozta Dvir.

Tel Aviv, 2019. április 15.
Emberi szövetek felhasználásával miniatûr háromdimenziós szivet nyomtatnak a Tel-avivi Egyetemen 2019. április 15-én. Az egyetem tudósai szerint ez az elsõ, háromdimenziós nyomtatóval készített, emberi szöveteket tartalmazó szív a világon.
MTI/EPA/STR
Fotó: MTI/EPA/STR

A kutatók a következő lépésben laboratóriumi körülmények között gondozzák a kinyomtatott szívet és „megtanítják” arra, hogy úgy viselkedjen, mint egy valódi szív. Mint mondták, a most kinyomtatott nagyon egyszerű szív állapota a legjobban egy embrióéhoz hasonlítható. Dvir magyarázata szerint a kinyomtatott sejtek kapcsolatba tudnak lépni egymással, de meg kell tanítani őket arra, hogy együttműködjenek. Amint ez sikerül, a tervek szerint kisállatokba – nyulakba vagy patkányokba – ültetik be a működő szíveket.

A professzor szerint tíz éven belül talán a legjobb kórházakban már világszerte lesznek szervnyomtatók, és ez az egész csak rutineljárás lesz. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tavalyi jelentése szerint az iszkémiás szívbetegség és a szélütés okozza a legtöbb idő előtti halálozást világszerte.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/STR)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

South-African writer John M.Coetzee, Nobel Price for literature, poses for photographers in Rome, 22 June 2004 during a literature festival. AFP PHOTO/ Tiziana FABI (Photo by TIZIANA FABI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.