Tech

Nemcsak hajlítható, de átlátszó is lehet az LG új mobilja

A koreai LG évek óta kísérletezik átlátszó panelekkel, és a küldetésük komolyságát mi sem bizonyítja jobban annál, hogy az év eleji Las Vegas-i CES-en egy olyan OLED TV-t is megmutattak, aminek 40 százalékban áttetsző a kijelzője, tavaly pedig leleplezték 77  hajlékony, átlátszó 4K UHD OLED paneljüket is. Most a holland LetsGoDigital szúrta ki azt az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalának (USPTO) benyújtott szabadalmat, ami arról árulkodik, hogy a technológia mobiltelefonokba is utat találhat magának.

Tiszta sci-fi: átlátszó kijelzőket mutatott be az LG
Még nem átlátszó kijelzős tévékről beszélünk, de azok sem lehetnek már messze.

Nem ez az első alkalom, amikor ilyesféle koncepcióról hallhatunk, a Sony tavaly év végén levédte egy kétoldalú átlátszó mobil ötletét. Az LG viszont úgy képzeli el a dolgot, hogy egy nagy, áttetsző hajlékony panel lenne maga a mobil – ezzel becsatlakozva az új trendbe – ami a hajlítható mobilok terén is újdonságnak számítana. A „Mobile Terminal” névre keresztelt szabadalmi kérvényt valójában már három éve benyújtották, de csak most fogadta el és publikálta a szervezet. Egy meglehetősen részletes leírásról van szó, mivel nemcsak az eszköz rajzát tartalmazza, de az eszközre szánt kezelőfelületet és a felhasznált anyagokat is részletezi.

Forrás: LetsGoDigital

A nagy, kihajtható panel eleje és hátulja is használható információk megjelenítésére, ráadásul a kávák is áttetszőek. Kihajtott állapotban két fő részre, bal és jobb oldalra tagolódik, ezek külön-külön is képesek lennének tartalmakat megjeleníteni. Összehajtott állapotban, kvázi telefonként használva a transzparencia mértéke minimális, de szétnyitáskor aktiválódnak az eszköz hátulján lévő érintőszenzorok, hogy hátulról is lehessen vezérelni az eszközt.

A leírás említést tesz a kamerarendszerről is: a hátlapra több egység kerülne, köztük egy lézeres, ami lehetővé tenné, hogy az eszköz 3D-ben tapogasson le tárgyakat.

Mint minden szabadalom esetében, most sem kell készpénznek venni, hogy valódi termék születik az ötletből – annyi biztos, hogy az LG dolgozik már a saját összehajtható mobilján, és hogy az átlátszó panelek kutatás-fejlesztésébe továbbra is komoly erőforrásokat fordítanak.

(Kiemelt illusztráció: LetsGoDigital)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik