India múlt héten bejelentette, hogy új műhold elleni fegyverével megsemmisítette az ország egyik saját űreszközét. Jim Bridenstine, a NASA igazgatója szerint a teszt egy hatalmas hiba volt – írja az Engadget. Bridenstine úgy véli, a felrobbant műhold darabjai a Nemzetközi Űrállomás (ISS) legénységét is fenyegethetik.
A becslések alapján a detonáció során mintegy 400 törmelék keletkezett, ezek közül nagyjából 60 darab 15 centiméternél is nagyobb.
Az űrfegyver tesztjével az Egyesült Államok, Oroszország és Kína után India lett a negyedik ország, amely műhold elleni fegyverrel kísérletezett. Mikor Kína 2007-ben hasonló tesztet hajtott végre, több kutató is felhívta a figyelmet, hogy a műholdak megsemmisítésével más országok űreszközei is veszélybe kerülnek.
Bár az indiai szakértők azt állították, hogy műholdjuk biztonságos magasságban robbant fel, a független szimulációk mást mutatnak. A becslések alapján az elmúlt napokban 44 százalékkal nőtt az ISS fenyegetettsége.
Birdistine kiemelte, hogy az űrállomást magasabb pályára állíthatják, ha szükséges. Ennek ellenére rávilágított, hogy nem ajánlott hasonló fegyverteszteket elvégezni, hiszen a felhalmozódó űrszemét idővel megnehezítheti az űrmissziók fenntartását.
Kiemelt kép: iStock