Tech

Milliókat kaphat a 14 éves, aki kiszúrta az Apple komoly hibáját

Nemrég írtunk róla, hogy az Apple letiltotta a FaceTime csevegőjében a csoportos hívás funkcióját, miután egy hiba lehetővé tette, hogy bárki elindítsa egy partner kameráját anélkül, hogy az beleegyezett volna, így kémkedni lehetett mások után. A hibát korábban egy 14 éves fiú, Grant Thompson édesanyja próbálta jelezni az Apple felé, miután a fia felfedezte.

Teljesen véletlenül találtam meg, és eléggé meglepő számomra, hogy az Apple nem tudott róla, egy 14 éves pedig véletlenül bukkan rá.”

– mesélte Grant a CNBC-nek, aki éppen a barátaival játszott Fortnite-ot, mikor felfedezte a kritikus sérülékenységet.

Grant édesanyjának elmondása szerint többször is sikertelen próbálkozást tettek arra, hogy elérjék a fejlesztőket a bejelentéssel, egészen addig nem kaptak semmi reakciót, amíg a történetet nem kapta fel a média.

Utána az Apple egyik magas beosztású dolgozója találkozót kért Granttől, hogy személyesen köszönje meg a hibabejelentést, és kikérje a véleményét arról, hogy tehetnék hatékonyabbá a bejelentési folyamatot.

Emellett komoly összeg is ütheti a család markát, mivel az Apple-nek van egy hibavadász programja, aminek keretén belül pénzzel honorálják a bejelentett bugokat. Pontosan nem tudni, hogy a FaceTime-ot érintő hiba mekkora díjazással jár majd, de a komolyabb esetekben jellemzően  25 ezer és 200 ezer dollár közti jutalmat szoktak osztogatni, így akár 6,7 millió forintnak megfelelő összeg is lehetséges.

Az Apple múlt hét pénteken közleményben kért elnézést felhasználóktól a FaceTime hibája miatt, ebben név szerint megköszönték a Thompson család visszajelzését is. Átmenetileg elérhetetlenné tették a FaceTime-ot, és a következő héten várható egy szoftveres javítás, utána visszakapcsolják a csoportos hívást is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik