Tech

Tabletet nyomkodott a pápa prédikáció közben

Ferenc pápa vasárnap déli beszéde közben népszerűsítette egy táblagépen a „Click To Pray” nevű online, multiplatform szolgáltatást, aminek célja, hogy a hívőknek is legyen egy saját közösségi hálózata. Ferenc pápa elsősorban a fiatalokat buzdította csatlakozásra, emlékeztetve, hogy a Vatikán a héten közli a tömegtájékoztatás világnapjára szánt pápai üzenetet, amelynek idén a közösségi kommunikáció és az emberi közösség kapcsolata lesz a központi témája – ő is ennek alkalmából hozta létre saját profilját a 2016 óta elérhető felületen.

A Click To Pray iOS-en, Androidon és webes felületen is elérhető spanyol, angol, olasz, francia, portugál és német nyelveken. Három fő célra használható: a „Pray with the Pope” szekcióban a pápa minden hónapban megjelöli, milyen imára kéri meg a hívőket, de ők is javasolhatnak imatémát az egyházfő személyes profilján. A „Pray every day” módban napi három imában lehet részt venni (amikről akár emlékeztetőt is lehet kérni mobilon), a „Pray with the network” felületen pedig a közösséggel együtt művelhetik ezt.

„Az internet és a közösségi média korunk forrásai, lehetőséget adnak a többiekkel való együttlétre, értékek és tervek megosztására, közösséghez való tartozásra”- mondta a pápa.

A Vatikán egyáltalán nem berzenkedik az internettől, az állam hivatalos honlapja már 1995-ben elkészült, Ferenc pápa pedig aktívan kommunikál a közösségi médiában, többek közt a Twitteren, ahol több millióan követik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik