Tech

Szuperfegyver lehet egy kínai hadihajón

Úgy tűnik, a kínai hadihajó egy elektromágneses fegyverrel, egy úgynevezett railgunnal van felszerelve. A hajó a közelmúltban futott ki a nyílt tenger irányába, feltételezhetően azért, hogy teszteljék a fegyvert.

A 072II Juting osztályú partraszállító dokkhajó, a Haijang San 2018-ban a Jangce folyón tűnt fel – írja a Business Insider. A járműről néhány napja a közösségi médiában újabb felvételek tűntek fel, a képeken a hajó már a nyílt tengeren halad.


A kínai média tavaly márciusban számolt be arról, hogy a hajó fontos eredményeket ért el a legkorszerűbb fegyverek, például a railgun tesztelésében. A kínai hadsereg célja az, hogy 2025-re akár 200 kilométerre fekvő célpontokat is ki tudjanak iktatni elektromágneses fegyverek segítségével.

Az első kínai railgunról 2011-ben készült kép, az első ismert tesztelés pedig 2014-ben történt. Az amerikai hírszerzés szerint az eszközt 2018 végén telepítették egy hadihajóra.

Míg a hagyományos fegyverek valamilyen robbanószert, például lőport használnak a lövedékek elindítására, addig a railgunok elektromágneses energiát. Az efféle fegyverek jóval nagyobb sebességgel képesek kilőni a lövedéket, a működésükhöz azonban nagy mennyiségű energiára van szükség. Az, hogy Kínának sikerült-e hatékony railgunt készítenie, egyelőre kérdéses. A másik nagy fejlesztőnek, az Egyesült Államoknak még nem sikerült elérnie az áttörést.

A railgun, azaz sínfegyver elnevezés arra utal, hogy az eszköz egy pár vezető sínen mozog. Az efféle fegyvereket nagyjából egy évtizede kezdték el fejleszteni.

Kiemelt fotónk illusztráció, kép: AFP / CHRISTIAN CHARISIUS / DPA / dpa Picture-Alliance

Ajánlott videó

Olvasói sztorik